A ma történései egy régi eseményt juttattak eszembe. Kicsi morzsa egy élet hosszában, nem is jár soha már az eszemben.
Hétköznap volt, munkanap, iskola, ahol dolgoztam, és ahová a gyerekeim is jártak. A fiam megsérült szünetben, a játék hevében, dőlt a vér a fejéből. Munkatársakkal kocsiba tettük és robogtunk az orvoshoz. A gyerek az ölemben ült és beszéltem hozzá:

– Ne sírj, kisfiam, segít majd a doktor néni! Segítene, ha megnyugodnál, mert akkor nem fog ennyire vérezni. Lélegezzünk lassan! Beszívod, kifújod. Lassan, hogy csillapodjon a vérzés!

            A gyerek az ölemben megnyugodott, már nem zokogott. Az orvosnál engedte magát ápolni, tette, amit kértek tőle. Fertőtlenítés, érzéstelenítés, varrás, végül nagy fehér kötés a fejére. Később visszamentem a munkahelyemre, érdeklődtek a többiek, hogy van a fiam. Akkor kezdtem el sírni, remegni és szédülni. Csodálkoztak, hogy eddig nem volt semmi bajom, nyugodt tudtam lenni, most meg szinte nekem kell orvos. Beszélgettünk erről utána, mi miért van.

            Amíg felnőttek a lányaim és a fiam, sokszor beszéltem hozzájuk a rájuk váró kellemetlenségekről. Bármekkorák is voltak, előre elmondtam mi fog következni. Mikor a fogorvoshoz értünk, tudta mi következik. Amikor a cicája beteg lett, tudta mi következik. Nem érték meglepetésszerű csapások.

            Számítanak ezek! Számít az őszinte beszéd, a nyílt kommunikáció minden kapcsolatunkban. Időnként kétségeim vannak, hol a határ, meddig tartozik kizárólag rám és mikor tartozom másoknak a kimondással. Nehéz döntés ez, de a felelősség a másik emberért, az is számít! A magam szabályai, elképzelései szerint, sokan durva vonalat húznak őszinteség és nyíltság kérdésében. Még a legközelebb álló családtagok sem tudnak a szerettükről semmit pontosan, csak úgy „naggyából”. Mond valamit, hárít, és féligazságok mögé bújik. Amikor pedig összecsapnak a hullámok, kibogozhatatlan a valóság.

            Elveszíteni a legfontosabb személyt, látni a gyötrelmeit, fájdalmas helyzet. Ilyenkor mérhetetlen indulatok keletkeznek, hogy ki, mikor, miben hibázott. Orvosi műhibát, jogi csavart és kiskaput kiáltanak a hozzátartozók, a valóság teljes ismerete nélkül. Jogunk van az intim szféránkhoz, a magánéletünkhöz, de hol ennek az egészséges határa?