Ha nincs múzsám, nem megy az írás. Kell egyáltalán írni minden nap? Naponta kettőt? Mi legyen, ha múzsa-hiány van?

Legyen akkor erőpróba! Azt is nagyon szeretem. Egy ideje piszkálja már az agyam, hogy képes vagyok e, nagyobb túrára kerékpárral. Ez persze relatív! Van, akinek 26 km semmi. Aki mondjuk fiatal és 182 cm, annak ez semmi. Nekem, erőpróba.

Az időjárás alkalmas. Nincs annyira meleg és kellemes a szél. Csak el kell indulni. Legyen. Ez a nap lesz az, amikor letesztelem, kerékpárral mit bírok. Kineveztem a megfelelő napnak, tehát gyerünk. Víz, kendőcske, zsepi a kosárba. Meg a kék retikülöm! Mert, ugye biciklin is nő vagyok, meg abban vannak a fontos dolgaim. Szemüvegtörlő és szemcsepp, tartalék szemüveg, legalább kettő, sosem lehet tudni! Tárcám. Rágógumi. Ez az alap készlet. Természetesen, egy apró hűtőtáska, hogy a kislányok csokija ne olvadjon meg az úton.

Induláskor kicsit szúrta a szemem a kosárból kikandikáló retikül. Olyan futurisztikus. Egy férfi vajon mit visz magával ilyenkor? Ez a gondolat nagyon zavart. Visz egyáltalán valamit a vízen kívül? Mit csinál, ha maszatos lesz a szemüvege? Ha tüsszent? Ha borzolódik a haja és nincs nála semmi? Kemény kérdések, komoly problémák.

Tehát, elindultam a teli kosárral, a legfontosabb felszereléssel. Az első kanyarnál felvillant, hogy talán megnézhettem volna a neten a kerékpárutakat. Késő. Gyerünk, torony iránt! Szerencsés választás és kezdet után, isteni folytatás. Vitt a lendület, elsőre a helyes úton tekertem. Jól eső izgalommal gyűrtem a kilométereket. Fotó a helységnév táblánál! Az idő megfelelő, terv szerint haladok.

A csoki kibírta, a kislányok örültek és falatoztak vidáman. Kis családi örömködés a túrázó nagyival, feldobja a hangulatot. Meglepetésemre, semmi fájdalom és fáradtság. Indulhatok gond nélkül vissza. Kis fotózkodás után indultam is. Hazafelé ugyan olyan frissen faltam a kilométereket.

Ezt többször is meg fogom tenni! Feldobott és lelkesített a túra. Sokkal jobban telt a délutánom, mintha a lakásban mamáskodtam volna!