Gyertyát gyújtok okkal és ok nélkül. Melegíti a lelkem. Megnyugtat. Békés hangulatot áraszt.

Megtanultam már a láng különféle viselkedésének jelentését is. Ha szép egyenesen ég, nem hullámzik, csak mozdulatlanul nyújtózik fölfelé, akkor béke és nyugalom van körülöttem. Nem zavarja senki és semmi a békés estémet. Biztosan rendben mennek a dolgaim.

Aztán van, amikor hiába gyújtogatom, újra és újra elalszik. Nem ég le, később már meggyújtani sem sikerül. Hát akkor valami baj van körülöttem! Gyenge, erőtlen, határozatlan vagyok. Kialudt a belső lángom is.

Amit viszont nagyon utálok, az a feketén füstölő gyertya! Ismert fajtát vettem, a színét valamiért különös gonddal választottam ki. Erre hatalmas lánggal ég, és feketén füstöl! Bebüdösíti a lakást, én meg féltem a fehér mennyezetet, a függönyt a sötét koromtól.

Ártó lelkek vesznek ilyenkor körül. Rosszat akarnak, ártani szeretnének nekem. Persze, ez mindig csak később tudatosul bennem, mert először azzal vagyok elfoglalva, hogyan szüntessem meg azt a fránya füstöt. Esetleg máshová tegyem? Vagy másik tányérkát rakjak alá? Próbálkozom rendületlenül. Nem használ semmi, végül kénytelen vagyok kidobni a gyertyát. Az ártó lelkek meg mehetnek vele!

Előfordul az is, hogy a szépen égő gyertyám lángja egyszer csak meginog, kicsit csapkod ide-oda. Aztán megnyugszik, és ismét szépen kanyarodik fölfelé. Olyankor azt érzem, van mellettem valaki, aki nem akar rosszat. Talán csak benézett hozzám egy pillanatra.

Olyan is történt már, hogy hangosan égett, sercegett, vadul csapkodott a láng. Kerestem a huzat forrását. Nem volt. Akkor bizony sok akadályra, akadékoskodó személyre kell számítanom! Jobban megfontolom a dolgaimat.

Most azonban néhány napig nem figyelem a lángot. Inkább egy kicsit magamat figyelem, befelé fordulok.

Esténként annyi mécsest gyújtok, ahány eltávozott szerettemre emlékezem. Már a kikészítésük is kis szertartás. Igaz, nem csak ez az időszak az emlékezésé. Mindenkinek megvan a maga ideje, amikor közelebb kerül hozzám. Egy születésnap, egy évforduló, egy közös történet, vagy csak egy egészen hétköznapi pillanat.

Ilyenkor előbújnak az emlékek. Van, amelyiken mosolygok, van, amelyiken még mindig elérzékenyülök. De már nem akarok semmit megváltoztatni. Ami volt, az volt. Az életük része lett az enyémnek, és az én életemnek is részei maradnak.

Most itt égnek előttem a mécsesek. Nem keresek üzeneteket a lángjukban, nem figyelem, melyik lobog, melyik hajlik félre. Nem várok jeleket.

Csak nézem a fényüket. Jólesik a csend, a nyugalom, az emlékezés.

És ma este minden láng békét jelent.