Fura, mert nem is tudjuk magunkról ezt a tényt. Még akkor sem, amikor sértésként a fejünkhöz vágják! Sok év tapasztalata kell, mire képesek leszünk hinni ezt a mások számára már rég ismert tulajdonságunkat! Ugyanis, néhányszor össze kell törnünk, majd kilábalni abból, és akkor egyszer megvilágosulunk. Mi erős nők vagyunk, mert mire meggyógyulunk, erősebbek leszünk és nem gyengék! Minden út, amelyen túléltünk valami nagy csapást, megacélozott, keményebbé tett, mint előtte voltunk!

Az érzelmi életünk születésünktől viharos. Így aztán, az ellenkezőjét gondoljuk magunkról, mint ami a valóság. Kapcsolataink viharosak, mert mi vagy mindent, vagy semmit akarunk. Pontosabban, mi tesszük magunkat teljesen bele a kapcsolatainkba! Mi mindent adunk! Cserébe viszont legtöbbször, nem kapjuk meg ugyan ezt. Nem képes mindenki mindent adni, nem kapunk vissza annyit, mit beletettünk. Ha ez nem is zavar, kis idő múlva szembesülünk azzal, kihasználtak, becsaptak. Akkor pedig gyorsan lépünk, és lelépünk.
Önmagunkat hibáztatjuk! Nem lehet hibás más, csak mi, magunk. Minek mentem bele? Miért engedtem? Hogy lehettem ennyire naiv? Látnom kellett volna! Gyanút fogni és nem engedni. Elemzés, okfejtés, kutatás, és önmarcangolás. Ez az én utam.
Ha nem mi, hanem én, akkor a következő fázis a befelé fordulás. Zenét hallgatok, sokat és szépeket. Elsősorban olyanokat, melyek csak hangszeresek, nincs szöveg. Filmet nézek, a kedvenceimet akár többször egymás után! Ház a tónál, több napon, egymás után. Ami ilyenkor rossz és kimerít, az éjszakázás és nem alvás. Mindig igyekszem ezt elkerülni, de még nem találtam megoldást. Amikor aztán csitul a baj, sokat és hosszút alszok pótlásul.
Nem igénylem a bajom kibeszélését másokkal. Néha talán megosztom a legjobbakkal, de a lényeg akkor is bennem marad. Nekem nem segít a teljes belsőm kiteregetése! A végén így is eljutok a túlpartra. Nem haragszom, nincs átkozódás, megátkozás és gyalázatos szavak, hisz aki hibázott, az én vagyok. Néha teljesen kitörlöm az életemből, mintha nem is lett volna. Máskor pedig közömbössé válik, megfosztva mindenféle érzelemtől, van, tudom, létezik, de hozzám semmi köze.
Érdekes, hogy milyen erős érzelmeket vált ki másokból ez az egész. Aki játszott és hazudozott, milyen érzelmesen veszi a kirekesztettségét! Hirtelen felkorbácsolódnak az érzései, kapaszkodna, és nem érti hogyan lett a legfontosabból senkivé. Érdekes az élet, hogy mennyi mindent tanulunk meg magunkról! Minden apró és hatalmas lépés számtalan tanulságot hoz számunkra. Néha azt gondolom, hogy ez nem véletlen! Ahogyan fogy a testi erőnlétem és a fizikai állapotom, úgy növekszik a lelki erőm egyre nagyobbra!