Nagyon meleg van ma. Reggel sokat gondolkoztam, mit is vegyek fel. Intézkedős nap, sok menéssel, könnyíteni kell magamon. Ez a fránya gyulladás kis hőemelkedéssel jár, nehezebb így a hőségben. Maradtam volna kényelmes és hűvös otthonom kényelmében, de végre be akartam fejezni apám ügyében a hivatalokba járást.
Tehát fehér vászonnadrághoz választott csipkeblúzban indultam el. Nem tulajdonítottam semmi jelentőséget a felső áttetsző voltának. Az egész öltözék olyan nyárinak és konzervatívnak tűnt a fekete kis gallérral. Valahogy aztán, nem mindenki nézett elég komolynak és megbízhatónak ebben a ruhában!

Egy egészen nagy paksamétával indultam el a bankba, hogy nagyon idős és lakását elhagyni képtelen apám ügyében eljárjak. Akik ismernek, el sem hiszik rólam a végkifejletet, hogy még egy egész napos szaladgálás után, dolgavégezetlenül és megalázottan dobtak ki a bankból.
Ismerek valakit, aki nem fizet semmit. Egyensúlyozgat a törvényesség fonalán, tartozik mindenkinek, mégis, amikor találkozunk semmi izgalmat nem látok rajta, kutya nem bántja, él vidáman, mint Marci Hevesen! Mindig meglep a békéje, hogy még sem fél és nem is látszik az életmódján változás. Mi lenne vajon, ha én sem fizetnék? Mennyi pénzem megmaradna!
Sőt, ismerek olyat is, aki nem bankol, teljesen a nélkül él. Jó, mosolyogtam magamban, amikor házat vett, és olyan viccesnek láttam a képet a nagy szatyorba pakolt bankjegyekről. Eszébe sem jut pénzintézethez fordulni, pedig diplomás, tanult ember és nem a képességei vagy anyagi helyzete miatt teszi ezt. A mai napig ez nagyon mókásnak látszott. A mai napig, mert most ráéreztem az indokaira.
Megérkeztem a nagy mappámmal és a megbízásokkal a helyszínre. Várakozás után egy nem udvarias, nem empatikus, a legkevésbé sem segítőkész ügyintéző hazaküldött újabb aláírásokért. Bumli át a városon a rám ragadó izzadt blúzomban. Majd vissza, várakozás után egy újabb valaki, aki nem is tudom, mit gondolt rólam. Úgy társalgott velem, mint egy analfabéta értelmi fogyatékossal. Hiába igyekeztem a legnagyobb részletességgel elmagyarázni, mit is szeretnék. Kértem, mondja el, mik a lehetőségek, hogy megoldódjon a dolgom. Hisz, én ide pénzt hozok! Nem viszek, nem kérek, hanem hozok. Hoznék! Miután összefirkálta a meghatalmazásaimat, kitessékeltek az utcára.
Hősiesen bevallom, sírtam. Betegen, ebben a hőségben, és nem teljesítettem, amit az apám elvár tőlem. Végigcincogtam a Széchenyi teret és egy másik pénzintézetbe tértem. Igaz, ügyem ott sem oldódott meg, de végtelen türelemmel, udvariasan segítettek összehozni egy megoldási stratégiát. Betegszállítókkal a helyszínre viszem az ügyfelüket és akkor talán a pénzéhez jut.

Hatalmas tanulsága a mai napnak, hogy ha nem akarok magam is hasonló helyzetbe kerülni egyszer majd, elő a cihával! Megfordult a világ kereke! Már nem segíteni akarnak, nem értem vannak, nem kedvesen marasztalnák az ügyfelet, csupán a kezükben akarják érezni a megtakarításaim. Lehetőleg úgy, hozzá se bírjak jutni. A törvénytelen szabályszegőket senki sem zaklatja, bajuk semmi. A becsület útja ma már nem módi.