Csend, csend, csend, csen.......cse......cs.......

A csend a zajok hiánya, egy állapot, amikor a zajok megszűnnek. Leáll a kommunikáció beszédben, vagy bármi más formában. Csend. Pszt! Néha elcsendesülök, amikor keresem a szót, a lépést, a választ, a hogyan tovább kérdésre helyes mondatot. Kell a csend, ha ki kell javítani magamat.

A társas lényeknél a csend a veszély jele is. Én is társas lény vagyok, ember. Vajon veszélyben érzem magam, azért kell a csend? Most nem tudom. A hosszú csendet zavarónak, veszélyesnek érzem. Ezért hallgatok gyakran zenét. Most azt is csak halkan.

A csend semlegesíteni tudja a hatalmat. Az érzelmek és érzések hatalmát is. A csendben tehát születhet harag és vadság. Vajon mi születik bennem? Megbékélés? Harag? Düh? Nyugalom? Megértés, vagy értetlenség?

A csendnek vannak előnyei és hátrányai. A belső csendem most erős. A megérzésemre, belső hangomra, intuíciómra koncentrálok. Van, amikor nincs racionalitás. Éppen most felesleges. A megoldás nem kívülről érkezik, hanem magamban, belül kell megtalálni. Legalább, keresni.

Leülök kényelmes tartásban, lélegzem mélyen és tudatosan. Megtisztul a kétségem, a haragom, az önbizalomhiányom, a háborgásom. Aztán a lecsendesült elmémben és állapotomban az a belső kéz, az a tudatom alatti valami, megnyomja a törlés gombot. Persze, előtte ki kell jelölnöm a törlendő részt!

Vajon mit is kell törölnöm? Hol van most az a sor, szó, szövegrész, amelyet törölnöm kell? Lassan jövök ki a meditációból és sikertelennek érzem. Nem hozott eredményt. Nem volt elég hatásos. Mi lehet az oka? Miért nem jön a megszokott és nagyon várt megkönnyebbülés, lebegő lazaság és gondtalan ébredés?

 Még nem jelöltem ki, mit kell törölnöm! A csendem, a belső csendem még keres. Még mindig ragaszkodom valamihez, ami már nem az enyém!