Déja vu érzésem van. Voltam már ebben a helyzetben, átéltem, megtörtént velem. Hol és mikor? Nem tudom. Az élmény, az érzés, nagyon határozott és erős. De nem tudom, vajon mikor és hol éltem meg hasonlót. A három gyerek felnevelése során voltam azért hasonló helyzetekben….. A gyerek 14 évesen még ritkán rendelkezik határozott elképzelésekkel a jövőjét illetően. Segíteni is nagyon nehéz, ha megakarom őrizni, hagyni a gyerek identitását, egyéniségét, jogát az önrendelkezésről!
Továbbtanulási börze!!! Vaoooooh! Nagyi a sofőr! Unoka:

-Nem lesz parkolóhely! Mit fogunk csinálni?
Van parkolóhely és nagyi szép párhuzamosan leparkol a járda mellé….. Széles mosoly, ez a jutalom, mert ügyes voltam! Van közöttünk kötelék, összekacsintós valóság, az a majdnem kereken 50 év, az kapocs. Hatalmas tömeg. Sok határozatlan szülő és gyerek. Cirkáló egyen-pólós diákok és kitűzős tanárok.

-Mit nézzünk meg? Mi érdekel?

-Semmi!!!!!

-Melyik standnál kezdjük?

-Sehol! Menjünk haza!
Azért csillapodik a kedvetlenség a „176 cm 13 éves semmit se akarok”-ban. Ügyes és talpraesett tanár bácsi csíp el bennünket és ügyet sem vet a gyerek ódzkodására, vidáman lelkesít. Laza és baráti stílusban szólítja meg a gyereket és már vonszolja is a látnivalókhoz. El is húzok az árnyékba és onnan szemlélem a történéseket. A gyerek végig próbálgatja a kísérleteket, egyre érdeklődőbb, kérdez és válaszolnak neki. Jó fél órát legalább eltölt csak ennél a standnál. Aztán kézről kézre adják a pedagógusok. Segítenek, informálnak, bemutatnak, bátorítanak. Az anyja figyel és támogat. A háttérből. Csak egy fél lépéssel a fia mögött. A döntés a te kezedben, kisfiam! A te életed, a te jövőd, én csak itt állok mögötted, egy életen át! Feltörő régi emlékek. Mintha voltam volna már így? Déja vu érzés…..