Ernest Hemingway : Soha ne légy szomorú

Kérdezhetnéd, miért élünk,
de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem,
mely mindhalálig megmarad.

Hemingway az egyik kedvencem. Igaz, mostanában nem olvastam újra tőle semmit. Talán most fogok. Nem felejtem el, hogy az érettségi tételem is ő volt. A fent idézett vers hangulata sokkal derűsebb, mint a kiragadott versszak, de épp ez a vers szakasz szúrja a szemem. A küzdelem. Az élet egy örök küzdelem. Gyakran találkozom hasonló idézetekkel és hozzászólásokkal.

Hát az én életem nem az! Nem is bírnám a permanens harcot. Aki állandóan küzd és harcol, az mikor él? Reggel betárazza a gyorslövetűt, aztán gyerünk! Kit lőhetek ma agyon? Aztán amikor szembe találkozik valakivel, akkor az győz, aki hamarabb pisztolyt ránt?

-Kislányom, felvetted a golyóálló mellényed? Akkor indulhatsz az iskolába!

Szólni kellene talán ezeknek az embereknek, hogy vége a háborúnak! Béke van! Lehet, hogy nekik nem szólt még senki, hogy tegyék le a fegyvert? A szó is veszélyes fegyver! Emlékszel ugye? Illés és Koncz Zsuzsa.

Nem vagyok katona, sőt küzdő típus sem. Csak élek. Úgy egyszerűen. Felkelek minden nap. Torna, meditáció, kávé, reggeli. Semmi fegyverropogás. Habár, korán ébredő vagyok és a szomszédokat talán zavarná. Micsoda? A mezítlábas lépteim? Jönnek az események sorban és én megyek velük. Élek és megélek. Hagyom a többieket is élni. Nem ért velem egyet? Nem baj. Mások vagyunk. Valaki nem a kedvem szerint tesz? Oké, szíve joga. Attól én még mehetek a saját utamon.

Nem én vagyok a bölcsek köve. Egyszerű halandó, tétova és sok hibával bíró nő vagyok. Nem küzdök és harcolok. Persze, én sem így kezdtem. Amikor azonban változtattam a hozzáállásomon, gyökeres fordulatok lettek az életemben. Nem nyertem a lottón, nem leltem aranyat, de szinte mintha minden nekem kedvezne! Reggel mosollyal vértezem fel magam. Már rég eldobtam a cikiző, szurkáló éles nyelvemet. Békésebb eszközökkel és megértéssel kezelem az embertársaim. Azóta ők is engem. Béke van.