A sorsom kicsi, jelentéktelen képekből áll össze. A sok apró szösszenet, pillanat, pillanatkép, hangfoszlány áll össze és alkot egy nagy tablót. Ha kiragadok egyet-egyet, az néha semmit sem mond, de összeállva, mindent. Ha kiragadok másokat, akkor abban az egyetlen villanásban a világmindenség van. Hogy melyik apró homokszem milyen jelentőséggel bír, az mindig csak később látszik meg. Sokkal később.


Az azonban nagyon fontos, hogy az összképemben minden egyes pontocskának szerepe van. Ha nem lenne, akkor ott csupán fehér folt díszelegne a tablómon. Tehát semmi nincs az életemben, ami jelentéktelen lenne, mindennek szerepe van, mind hozzám tartozik valahogyan.


Vannak pillanatok, melyeknek hatalmas jelentőséget tulajdonítottam, amikor megéltem. Később kiderült, közel sem volt akkora súlya. Pici apróságok pedig hatalmassá tudnak nőni. Mindig utólag látom meg, mi mekkora hatással volt rám, az életemre és az utamra.


Ezért értékelem a pillanatokat. Nem silányítok senkit statisztává az életemben, megvan a saját szerepe. Nem akarok elveszíteni senkit és semmit, pillanatnyi szeszélyből. Megélem és elfogadom a pillanatok szépségét, hisz a részeim lesznek életem végéig.


Belül, a fejemben, sokat vitázok magammal. Nehezen engedek, veszítek el valamiket és valakiket. Az eszem és a szívem aztán harcolnak néha keményen. Hiszem azért, hogy a döntéseim az én érdekeimet szolgálják. Hiszek magamban. Vállalom a magam élete kovácsa szerepet Minden egyes szög beverése a saját kezem által esett.


Nagyon nehezen boldogulok mások megmentésével. Ami lehetetlen. Mindenki csak önmagát mentheti meg. Él bennem valahol mélyen egy „teréz anya lélek”, aki nem akar engedni. Szívszakadás az elveszettek elengedése. Amikor elengedem egy elveszett lélek kezét, mindig kicsit belehalok. Marad a kétség, hogy tehettem volna még valamit? Megtettem mindent? Talán, másképpen kellett volna? De aztán levonul a gyász és lépek tovább. Talán a szemem sarkából még figyelem, óvó tekintetem rajta tartom, de már csak ennyi.


Ami megnyugtat, az a reggeli kép a tükörben. Amíg a szememben a kacsintás, a tekintetemben a szikra, a szájam sarkában a kis mosoly, addig nem tehettem rosszat senki mással és magammal sem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

envelopephone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram