A sötétben minden farkas szürke

In tenebris, lupus omnis griseus est


Vagy mondjuk azt is, a sötétben minden tehén fekete. Azt hiszem, a németek mondják, hogy a sötétben minden macska fekete. Annak kifejezésére használják, hogy különböző személyek vagy dolgok meghatározott körülmények között egyformának látszanak.


Szóval, sok szempontból mind egyformák vagyunk. Sok szempontból, mind ugyan úgy reagálunk. Sok szempontból, a helyzetek mindig ugyan azok. Csak mások a szereplők. Szeretnénk hinni, hogy ez más. De nem más. Soha sem más. Csak mások a szereplők.


Ebben csak az, az izgalmas, hogy mindig mást várunk. Azt gondoljuk, hogy most más fog történni. Teljesen más folytatást várunk adott helyzetben. Nem tanulunk a tévedéseinkből? Mikor tanulunk meg átlátni a saját szitánkon?


Soha. Soha nem tanulunk meg mindent. Soha, és ez a legizgalmasabb az életben. Olyan izgalmas és érdekes. Nagyon jó, hogy nem lettem túl hamar bölcs! Annyi mindent kihagytam volna az életben! Annyi izgalmas, szívmelengető és kedves dolgot. Kevesebb embert ismernék és kevesebb kalandot éltem volna át.


Hogy az élet egy kaland, az erős csúsztatás. De, mégis. Talán nézhetjük úgy, hogy kalandok sorozata. Utálom az élet-halál és a sorsszerű kinyilatkoztatásokat. Nem is nézem úgy az életem, mint egy szappanoperát. Csak éppen, megengedem magamnak megélni az érzelmeket. Megélni és átélni minden örömét és fájdalmát. Az érzelmek skálájának teljes szépségében.


Gondolj bele, milyen sivár lenne az élet, ha mindig csak a tökéletesség útján haladnánk? Gondolj bele, milyen gyönyörűségesek és édesek a kis bukásaink, a mellényúlások, a gödrök, a csaták! Mindig jobbak és okosabbak lettünk, amikor elmúltak! Erősebbek és bátrabbak, habár ugyan annyira tökéletlenek, mint az elején!


Megint elmúlt valami. Megbölcsültem általa. Szépen becsomagolom egy dobozba és átkötöm egy szalaggal. Gyönyörű piros szalaggal. Reggel pedig, amikor felébredek, hinni fogom, hogy nem szürke! Igen is, nem szürke!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A bejegyzéshez az első hozzászólás már megérkezett.
Légy te a második, aki folytatja!

envelopephone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram