Az emberek hazudnak. Félelemből, gyávaságból, érdekből, önzésből. Néha azért, hogy elkerüljenek egy kellemetlen pillanatot, máskor azért, hogy megtartsanak valamit, amihez őszintén már nem lenne joguk.

Régebben sokat gondolkodtam azon, miért teszik. Kerestem mögötte a félelmet, a sérülést, a gyengeséget. Ma már kevésbé érdekel a magyarázat.

Mert a hazugság attól még hazugság marad.

És ingoványos talaj.

Az első lépés talán még könnyű rajta. Egy elhallgatott tény. Egy átírt történet. Egy félrevezető mondat. Aztán meg kell védeni. Emlékezni kell rá, mit mondtunk, kinek mondtuk, mit hallgattunk el. Az egyik hazugság megtámasztásához kell a következő, aztán még egy. Egy idő után már nem is az igazságot kell észben tartani, hanem a saját történetünket.

És közben egyre mélyebbre süllyedünk.

A hazugság vesztes taktika. Lehet vele időt nyerni, helyzetet menteni, felelősséget kerülni. Lehet vele valakit ideig-óráig magunk mellett tartani. Csak éppen minden egyes megnyert nappal növekszik az ár, amit egyszer fizetni kell érte.

Mert a tetteinknek következményük van.

Az őszinteség is fájhat. Tudom. Sokszor voltam szókimondó, és előfordult, hogy bántottam vele, pedig nem ez volt a szándékom. Tanultam belőle. Csiszoltam a stílusomon. Megtanultam, hogy nem kell minden igazságot azonnal kimondani, és főleg nem mindegy, hogyan mondjuk ki.

De az őszinteség okozta seb és a hazugság okozta seb között van egy lényeges különbség.

Az igazság fájdalmában megmarad a talaj a lábunk alatt.

A hazugságban az is eltűnik.

Mert nemcsak azt veszítjük el, amiről hazudtak nekünk. Elveszítjük a múlt egy részét is. Visszamenőleg kérdésessé válnak mondatok, pillanatok, ígéretek, érintések. Amit valóságnak hittünk, egyszer csak bizonytalanná válik.

És ennél a pontnál már kevés a magyarázat.

Régen azt gondoltam, minden hazugság mögött érdemes megkeresni az embert. Ma már azt gondolom, az embernek előbb kellett volna megkeresnie önmagát – mielőtt hazudott.

Én maradok a saját utamon. Lehet rajta kellemetlen igazság, konfliktus, várakozás, veszteség. Ezeket elbírom.

Az ingoványt nem.

Mert a hazugsággal nem az a legnagyobb baj, hogy egyszer kiderül.

Hanem hogy mire kiderül, már nincs hová visszatérni.