Apa késő este ér haza a munkából. Vendéglátásban dolgozik, így ez gyakran előfordul.

Máskor ilyenkor már csend van, a gyerekek alszanak. Ma valamiért még tart az élet: pizsamában játszanak, szaladgálnak, eszük ágában sincs tudomást venni arról, hogy régen elmúlt a takarodó.

Apa bevonul a fürdőszobába, végre letusolni.

Egyszer csak az ötéves bekukucskál az ajtón. Megáll, nagyot sóhajt, és a világ összes fájdalmával a hangjában közli:

– Jaaaaj, hogy nekem milyen rossz életem van!!!

Apa megdermed a zuhany alatt.

Mi történhetett?

Mit követett el ez a kis gézengúz, amíg ő dolgozott?

Kiszól az anyjának:

– Mi volt ma? Mi történt vele?

Semmi.

Legalábbis semmi említésre méltó. Nem volt büntetés, veszekedés, tragédia. A nap lezajlott a maga rendje szerint.

A szülők összenéznek.

A gyerek továbbra is lógatja az orrát, vállán az ötévesek minden világfájdalma.

– De hát miért van neked ilyen rossz életed?

A kisfiú néz maga elé, majd mély sóhajjal kiböki:

– Hát mert holnap oviba kell menni.

És ezzel minden értelmet nyer.

Ötévesen ugyanis az élet még egyszerű.

Az embernek van anyukája, apukája, játéka, vacsorája, meleg ágya, és valószínűleg még a kakaó sem fogyott el.

De ha holnap oviba kell menni, akkor azért ne próbáljuk már megmagyarázni neki, hogy szép az élet.