Megkérdezem magamtól:
mi bánt, kedvesem?
Mi tart ébren
a hosszú éjszakán át?

Mit válaszoljak magamnak?

Dobog a szívem,
lüktet benne az élet.
Újraélek mindent:
születést és halált,
ölelést, forró éjszakát,
munkát és gyötrelmet,
ezerféle életet.

Felkelek a nappal,
és kezdem újra.

Csúnyára, jóra,
sima utazásra,
göröngyökre,
arra is, ami más,
arra is, amire vágytam,
arra is, ami csak lett.

Vannak elfojtott
és felszabadult vágyak,
megélt és megtalált lázak.

Az idő halad tovább,
lassan fogynak
a lehetőségek,
a tervek.

Hullámok ringatnak,
völgyek várnak.

Nincs menekvés.

Ne kérdezz.
Nem bánt semmi.

Nevetek a könnyeken,
köröttem nevet az ég,
lobog bennem még a tűz.

Áldások, álmok,
szép valóságok
tartanak ébren.