Mikor kell megálljt parancsolni? Ti mikor juttok el odáig? Hol az a pont?

Nem könnyű ezt körbeírni. Élni, és élni hagyni, nagyon fontos. A másik szabadságának tisztelete legalább annyira fontos, mint a magamé. Nem ítélkezem, és nem keverem össze a másik kapcsolatait a hozzám fűződő viszonyával. Mégis van egy pont, amit ha átlép valaki, nem tudom eltűrni.

Mindig, ha ilyen helyzetbe kerülök, elgondolkozom azon, miért épp most? Nem tudom. Az aranyfonál igen hosszú nálam és talán türelmes is vagyok. A magam gyarlósága miatt a másik embertől sem várok tökéletességet. Miért mégis egy homokszem akasztja meg a gépezetet? Hullottak sziklák és kövek, és tudtam toleranciával lenni. Aztán jött egy apró kavicska, és elég lett. Tudom, meglepem ilyenkor a környezetem. Miért épp most? Miért épp e miatt? Miért? Nem tudom.

Tisztelem és szeretem azokat, akik átlépték a bűvös vonalam. Sosem felejtem el, hogy valamiért őket közelebb engedtem magamhoz. Tudom, különlegesek ők! Többek másoknál nekem. Ha valaki megérintette a lelkem, akkor is velem marad, ha távol kerülünk egymástól, és akkor is, ha magam szabok távolságot. Van, aki az aktuális kapcsolati helyzettől függetlenül örökre része az életemnek.

Gyakran kerülök olyan helyzetbe, hogy valaki közeledését nem tudom elfogadni. A megismerkedés pillanatától tudom, hogy mi nem leszünk barátok, vagy barátnők. Néha ez annyira egyértelmű, hogy megriasztom a közeledőt. Nem adja fel és igyekszik, és akkor sem tudom megmondani miért, de nem jöhet közelebb. Harag és rosszallás nélkül, de te nem vagy az enyém!

Aki pedig az enyém, akkor is az enyém, ha ezer kilométer, vagy kőfal, stop tábla áll közöttünk. Az mellékes. A szív dolga gyakran nincs harmóniában az ésszel. A szív őrzi azt is, amit az ész már elutasít.