Nem voltam az, az anyuka, aki délutánokat töltött a gyerekkel a szőnyegen hasalva, legózva, építve. Társasjátékoztunk néha, kártyáztunk. Sokat olvastam mesét. Sokszor néztem őket játék közben, mint holmi vicces szurkoló bekiabálva a pálya széléről. Ha tudtam volna, milyen hibát követek el ezzel, biztosan legóztam volna!

Bútorokat vásároltam. Az üzletben alaposan végignéztük a kiállított darabokat. Húzogattuk a fiókokat, nyitogattuk az ajtókat. Osztottunk és szoroztunk. Mérlegeltünk. Fizettünk. Akkor jött az első meglepetés. Szállítási határidő. Utólag vicc tényleg! Mert amire 2 hét, az a valóságban 1 hónap. Bele sem merek gondolni, hogy ami 2 hónap, az a valóságban vajon mennyi lesz? Lehet, hogy még karácsonykor is dobozból öltözködöm?

A második meglepetés, amikor behozzák a szállítók a lakásba. Lefóliázott deszkák, bútorlapok és zsáknyi alkatrész. Szóval, hideg zuhany. Hogy lesz ebből az a dizájnos, csinos, szép szekrény? Vajon miért is bútoráruház a bútoráruház? Ki vagyok én? Bútoriparos? Van, amikor egyértelmű jelekkel ellátott darabokból rakható össze a késztermék. Van azonban, amikor csak Mici igazodik el az elemekre ragasztott cédulákon.

Türelmetlenségemben egyedül raktam össze a kanapét. Természetesen a lábát hasára fektetve csavaroztam be. Aztán néztem, hogy vajon hogyan állítsam fel, hogy ne törjenek ki csinos lábai? Nagy mutatvány volt. Csakazértis!

Ma Lizával kabátot vettünk. Micsoda boldogság, hogy vég anyag és cérna helyett, készterméket tettek a szatyrunkba! Bele sem merek gondolni, hogy hogyan raknám össze a ruhám?!

A fiúk legóznak a bútorommal. Néha kérnek tőlem valamit. Nem értem. Nem látom. Nem tudom térlátni ezt a sok kacatot. Téblábolás helyett inni adok, homlokot törölgetek, zenét kapcsolok.

Osztok, szorzok csendben. Vajon, mennyit fizet nekünk a gyártó, hogy összeszereltük a bútorát? Mit gondoltok?