Olvastam valamit és belemászott a fejembe. Nagyon fészket ütött. Ez a megfogalmazás, hogy türelmesen szeretni. Szép! Egy türelmetlen, rohanó világban. Amikor minden azonnal és most. Minden teljesen és csak nekem. Mindent meg akarok venni. Hogy legyen. Neki van? Akkor nekem is! Mi az? Neked még nincs? Akkor szerezd meg!

Nekem a türelmesen szeretni érték. Tulajdonság. Képesség, amivel születtem. Amit nem várok, sőt, nem elvárok. Csak van. Ott kezdődik bennem, hogy csak olyasmit adhatok, ami nekem van. Tehát bennem kell megszületnie a szeretetnek. Ha már világra jött, akkor pedig van, létezik és él.

Türelmesen szeretni valakit csak a létezéséért. Nem kell mindent és mindenkit. Nem kötelesség és nem elvárható. Csak van. Van, mint nekem a világ csúnya cicája, aki nekem a legszebb. A legselymesebb, a legcukibb, a legjátékosabb. Nekem.

Türelmesen szeretni, a családot. Nem kell változni. Nem kell megfelelni és átalakulni. Vagytok, léteztek és ragyogtok a szeretetemben. Én is lehetek a magam törékenységében, hisztijében, gyarlóságában. Mert benne vagyunk egy közös szeretet-burokban. Nem harcolunk, nem küzdünk, nem elvárunk. Élünk benne.

Türelmesen szeretni barátnőt és barátot. Ahogy van. Mert ugye, ha nem jó, úgy ahogy van, akkor az a szeretet nem valódi és ő már nincs a burkomban. Nem egy burokban vagyunk! A reggeli „Szép napot!” ,ebben a közös burokban egészen más, mint egy kívülállótól. Ő csak kívülálló! Távolról is egy a kisugárzásunk, akkor is, ha nem vagyunk földrajzi közelségben. A szeretet aranyfonala összeköt. Milyen jók is ezek a kötelékek! Egy kis dress code, hogy ma együtt legyünk szépek. Egy kis odasúgás, hogy ma együtt melegedjen a szívünk.

Legyen szép napotok!