Egy expresszionista festmény által születtek érdekes gondolataim. Expresszívnek nevezünk minden olyan művészi megnyilvánulást, mely az alkotó szubjektív reflexióinak kifejezésére helyezi a hangsúlyt, expresszionizmusnak pedig azt a művészi irányt, mely a huszadik század elejétől a polgári társadalom elleni tiltakozása jeléül céljának tekintette, hogy a valóság látszatának puszta ábrázolása helyett a valóságról képzett érzéseit, gondolatait fejezze ki, lehetőleg közvetlenül, minden fegyelmezően közbeiktatott megkötöttség nélkül. Ez a lexikális meghatározás, de kicsit rugalmasabban nézve, találtam a festmény és az írásom között hasonlóságot. A valóság durvaságát, a nagyon kiélezett bemutatást, a realizmus eltúlzását, ha erősen torzított eszközökkel akarom bemutatni a mondanivalóm.
Tudom, ez erősen vitatható a külső szemlélőnek, mert gyakran kapom azt a kritikát, hogy túlontúl konzervatív a fogalmazásom. Valóban, annyira megtetszett Egon Schiele képe, amit egy asszonyról festett, hogy erővel préselem bele magam. Tetszik a valóság eltúlzása, de képtelen vagyok azt csúnyán nézni. Még legzaklatottabb óráimban sem tudom a valóságból csak a rútat kiragadni, amit a fenti irányzatból magaméban használok, az eltúlzás.
Amióta aktívan élek az írás szenvedélyében, kialakult bennem egy tiltakozás. Mennyiben a polgári társadalom ellen tiltakozom? Nem hiszem. Inkább a jelen társadalmi valósága ellen küzdök. A savanyú, romlott, negatív szemlélet, önutálat és mindenki utálata ellen. Annyira megkeseredett a világ körülöttem, hogy a valóság durvaságát már nem is lehet tovább torzítani. Torz az már végletesen.
Ha művészi eszközökkel realisztikus túlzásokba esek, akkor a szépet, jót, pozitivitást kell kidomborítani. Hátha a köz azt is meglátja végre, és képes megpróbálni nyitni a boldogság felé. Nagyon nehéz egy gyűlölködő, megosztott és csak kifelé élő környezetben pozitívnak maradni. Az életnek értelme pedig csak akkor van, ha képes vagyok örömmel és derűvel lenni. Ha ezt elveszíteném, esetleg, elveszítem, a helyem azonnal a temetőben lesz.
Expresszionista reggelen
felkel a fény az éjsötétből
belemászik az ágyak izzadt mélyébe
lehasít a testemből egy kimerült darabot
a tegnapi kenyér és a savanyú tej
sós fogkrém a lemerült Oral-B-men
a gyűrött tegnapi ruhám a széken
értelme semminek a pohárban
tea vagy kávé?
minek ez az élet?
napsugár üt a mellkasomon rést
ahol kiszáll az élet
visszafekszem végleg