Az igazság főnév, gondolati dolog neve. Az egyik legvitatottabb fogalom a létezéssel együtt. A valóság tényeinek összevetése az erről szóló állításokkal. Ez a lexikális megfogalmazás mindjárt bukik, ha arra a képre gondoltok, ahol két ember áll egymással szemben és közöttük egy hatos. Vagy kilences? Ugye? A nézőpont már be kavart, hogy mi is az igazság!

Mindig gyanús, ha valaki gyakran ki akarja mondani az igazságot. A sajátját, nekem. Ha ezt gyakran teszi, akkor el is távolodok tőle. A legrosszabb, amikor hiszi is a saját tévhiteit. Nekem ugyanis már nem fontos a filozofikus igazság kimondása. Túl sokat találkoztam ennek a torz voltával, a tények sokszínűségével. Meglepően nagy ugrás a mindennapokban, ha nem is foglalkozom ezzel. Elfogadom mások észleléseit, a tényeiket és nem vitatom azokat. Kényelmes hozzáállás, megnyugtató! Ne hidd ezt naivságnak! Képzeld el úgy, hogy csupán leveted a dolgokról a felesleges sallangot és ettől sokkal könnyebb vinni őket tovább.

Nem tisztem megmondani másoknak a vélt igazamat. Felesleges fáradozás, és ennek a negatív gondolatai is csupán engem terhelnének. Sokkal több erőm marad önmagamra figyelni, törődni azokkal, amik az enyémek. Ennek van értelme, hisz ezekre van ráhatásom. Ráadásul, az örökös igazságosság csak alacsony rezgésen tartana és még jobban bevonzanám a negatívumokat.

Elképzelem magam a lét egy apró részének. Ott szükség van rám, része vagyok a nagy egésznek, egy nagyon fontos fogaskereke. Ha nem léteznék, akkor ott hiányoznék! Fájó űr lenne ott a világmindenségen. Az én pici fogaskerekem működése kell a nagy egészhez. Kell, de nem azért, hogy kiokosítsam a köröttem lévő láncszemeket, hanem azért hogy jól tegyem a dolgom. Ha állandóan megállok és okoskodom a többiekkel, legfeljebb akadályozom a gördülékeny működést, de más nem történik.

Nem egy véletlen vagyok! Ez méltóságot ad nekem, hogy a lét hiányolna. Része vagyok egy csodának, mint a Nap, a Hold, a csillagok, a fák, a halak, az oxigén, a nem létem éreznék, azt a pici vákuumot, ahol az én helyem van. Ezt rajtam kívül senki sem töltheti be. Ez a tény megelégedéssel és nyugalommal tölt el. Ebben az állapotban pedig érzem a felém áradó szeretetet és jót.

El tudod ezt képzelni te is?