A társadalom, a környezetem, a család hatására fejlődik a személyiségem. Ez az, ami arra ösztönöz, hogy az elvárásoknak meg akarjak felelni. Írott és íratlan szabályoknak, hogy elfogadjon a környezetem és ne különbözzek az átlagtól. Beolvadásból pedig nagyon jó vagyok! Gondolom, de talán ma már nem annyira.
Nagyon erősen hatott rám egy érzés az életem nagy részében, az, hogy nem látnak. Néznek rám, de mintha üveg lennék, fel sem tűnök senkinek. Ez jó is volt sokáig. Hisz abba születtem, láthatatlan vagyok. Vagyok, de minek, hisz senkit sem érdekel sem az örömem, sem a bánatom. Aztán történtek dolgok, és ráéreztem, hogy belül van még sok minden, amit nem merek megélni. Akkor kezdtem az öntudatomra ébredni.

Egy barátom rácsodálkozása volt nagyon jelentős: „mennyi elfojtás van benned?” Ezt annyira csodálkozással szegezte nekem, hogy ma is emlékszem erre. Akkor pedig már éreztem az egyéniségem, mertem különbözni, és nem szégyelltem, hogy nem simulok teljesen az átlagba.
Nem könnyű ezt megélni! Dolgozni rajta, életmódot váltani, kialakulni, átlényegülni. Hisz, a legtöbb elfojtás a tudatalattinkban bújik meg, elő kell csalogatni. Nem egyszerű, elég rögös ez az út.

Ha bölcselkedni akarok, akkor a szabadságot emelném ki. Nem merünk szabadok lenni! Könnyebb és kényelmesebb szolga lélekkel követni a nyájat. Ami ennél rosszabb, hogy a mások szabadságát sem akarjuk. Sőt, elviselni sem tudjuk. Furcsa, naponta megélnem, hogy felmenőim most zavarja a szabadságom, és igyekeznek mindenféle béklyókat rakni rám. A helyett, hogy kifejeznék a szeretetük, vagy simán csak büszkék lennének rám.

Feljebb az igéket többes szám első személyben írtam. Helytelen! Rám ez nem érvényes! Tisztelem és elfogadom mások szabadságát is. Mindig is képes voltam erre. Szabad csak az lehet, aki a mások szabadságát elfogadja. A kontrollmánia sosem jellemzett. Voltam elég hosszú ideig mások kiszolgálója, hogy tudjam pontosan, milyen érzés.

Az egyéniségem kialakulásában nagy szerepe van a meditációnak, a különböző személyiségfejlesztő technikáknak. Gyakran meglepődtem a tudatalattimból feltörő elfojtásokon. Nem tudtam róluk, nem voltam tudatában, ki is vagyok én. Pedig boldognak lenni csak szabadon, szárnyaló egyéniséggel lehet!