Már hetekkel ezelőtt kinéztem ma délutánra egy programot. Odamentem és ámultam. Nem az volt, amire számítottam. De, ugye, mindig az történik, aminek történni kell. Nincsenek véletlenek. Nekem ott kell lennem, hát akkor maradok. Hangfürdőre mentem, csak éppen nem erre. Hanem arra, akartam.
Szóval, hangfürdő. Élveztem, hogy más. Élveztem a dinamikáját. Érdekes volt a technikája, ahogy átjártak a hangok. A hangok, melyek bejárták a teret, bebújtak mindenhová. Halkan, néha nesztelen, és mégis áthatón. Az év utolsó napján hozta az ide illő szellemiséget. Pont azt, amit kellett.
Általában nekem ilyenkor az erős és durva hangok hiányoznak. A nagy mennydörgések tisztítják ki belőlem a felesleget. Ma azonban nem volt mennydörgés. Voltak erősebb hangok, de a legtöbb szinte alig nesz, halk és finom. Nagyon átvettem a hangulatot. Ott belül, mélyen, megérintett nagyon. Teljesen lehalkultam, lemerültem, a légzésem lelassult és elhagytam kicsit a testem. Furcsa ez az érzés! Itthon megnéztem az órámon, abban az időben alvást regisztrált! Vagyis a légzésem annyira lelassult, hogy alvásnak érzékelte.
A hangfürdő rávezetőjében húztunk egy-egy tarot kártyát. Kinek mi jutott eszébe a lapjáról, mit gondolt erről? Utána vártuk, hogy lemerülve a hangfürdő alatt, megvilágosuljanak ezek a kérdések. A kártyámon egy szürke és színtelen nő néz ki az ablakon, melyen túl a színes világ van. Vár és néz. Vár a holnapra, ami soha nem jön el. Mert holnap már ma lesz. De vár és halogat. Megreked a világában és ettől frusztrált lesz. Félre kell tennem a határozatlan elmémet, ami visszatart a cselekvéstől.
Soha ne halogass! Lehet, hogy a holnapot meg sem éred. Nagyon jó történet szól erről.

A fogorvos, miután megvizsgálta a fiatal páciensét, így szólt hozzá:
̶  Miss, attól tartok, ki kell húznom a bölcsességfogait!
̶  Te jó isten!  ̶  kiáltott fel a nő. ̶  Akkor már inkább egy gyerekszülés!
̶  Akkor döntse el, mit is akar tulajdonképpen! Úgy állítom be a széket.

El kell tehát döntenem, mit is akarok. Nem halogathatok a végtelenségig.