Az is, csupán apró beszúrás a címben, ugyan is, írtam már a fenti mondat miatt. Néha elhangzik a párbeszédünkben valakivel ez a kérdés. A figyelmem fókuszálni szeretné valamire. Csapongó gondolataim egy pont felé csoportosítaná, ami nem tetszik nekem. Talán nem tűröm a gátakat, vagy a szabad lelkem korlátozásának érzem, de nem igazán kedvelem ezt a mondatot.

Kell mindig, hogy legyen cél? Pontosan megfogalmazható és körülírható cél. Konkrét és leszögezett, alaposan megfontolt. Nem lehet csak úgy sodródni? Baj, ha néha hagyom az életet áramolni? Csak felfekszem a hullámaira és engedem magam hányódni a tetején. Hiba ez? Felelőtlenség?

Muszáj mindig vasmarokkal tartani a gyeplőt és irányítani? Természetesen a saját sorsunk. Mert a másé az nem a mi terhünk. Szigorúan csak a saját életünket. Hibázok, ha nem veszem a sorsot mindig halálos komolyan? Semmiképp nem szeretnék felelőtlen lenni! Viselem, amit kell, amit rám mértek. Újabban azonban azt érzem, túl komolyan veszem a dolgokat. Mi van, ha egy kicsit hagyom, hogy csak megtörténjenek? Meglepetést okozzanak, nem várt örömöket, ismeretlen ismerősöket.

A tervezés fontos. Lényeges az előrelátás. De ennyire görcsösen és mindenben? Kedvelem a horoszkópokat. Hatnak is rám időnként az abban olvasottak. Rögtön céltudatos leszek és lépek a megjósolt irányba. Akarom a beteljesülést. Teszek érte tudatosan és tudattalanul is.

Mi a cél? Leélni a gondosan megtervezett és kitalált életünk? Fontos ennek mindenre kiterjedően alaposnak lenni? Egy ideje vágyom a sodródásra. Egy kicsit lazábban és kötetlenebbül élni. Jó érzés várni. Várni valamire, ami nem menetrendszerű. Annyi mindenen már átestem. Lehet, hogy még ott várnak a váratlanban a meglepetések. Apró csodák. Kicsi örömök.

Azt kérdezted, mi a cél? A boldog várakozás. A helyzetben megjelenő meglepetés. Az út sokkal boldogítóbb néha, mint a megérkezés.