Átléptem egy határt, igaz, ezt csak én tartom számon, de mérföldkő mégis. Sokat törtem a fejem, mi is legyen a 201. bejegyzésben. Nem hiszem, hogy egy lerágott csont, de magam is sokat írok erről. A gyerekkorból hozott minták, sérülések, hiányok, sebek.

A fokozott érzelmességem miatt erősebb a fókuszom az ellentéteimre ezen a területen. Biztos, hogy az ellentétem? Nem tudom. Azokra gondolok, akik nem tudják kimutatni az érzelmeiket. Belül elfojtanak mindent, ne látszódjék se az örömük, se a bánatuk. Kimutatni sem képesek. Szavakba önteni sem igazán.

Aki gyermekkorában ezt tanulta meg, az felnőtt életében nem tudja leküzdeni a belső késztetést, semmilyen érzelmet nem szabad kimutatni. Nem tudom elképzelni. Sőt, magát az érzést sem tudom magamban azonosítani. Számomra értelmezhetetlen, hogy ne fejezzem ki az örömem, bánatom, kétségbeesésem, huncutságom, csalódottságom, meglepettségem, boldogságom, rettegésem, félelmem, bátorságom….

Amikor erről a problémáról olvasok, a legtöbb szakember a menekülést javasolja. Pontosabban, ha kapcsolatba kerülök olyan személlyel, akinél ezt tapasztalom, vegyek nyúlcipőt és vágtassak el. Kiéleztem egy kicsit, ennél árnyaltabb, de ha általánosítok, ez a leggyakoribb.

Biztosan, hogy ez a jó? Nincs bennünk annyi tolerancia, hogy elviseljük a másikat a maga valójában? Csak az a számomra elfogadható és helyes, ha eltolok magamtól mindenkit, aki nem tökéletes? Ezt én nem tudom elfogadni! Az érzelmi gátoltsággal kapcsolatban, semmiképpen.

Hiszek a szeretet erejében. Hiszem, hogy azért kaptam ezt a „szuperérzékenységet”, hogy használjam. Éljek vele. Egy kapcsolatban kimondatlanul is tudunk dolgokat. Szeretnénk hallani, vágyunk a kimondásra, de nem több az, ha érezzük, és a szívünkkel látjuk a másikban?

Megható szembesülni a másik törékenységével, az erőlködésével, hogy valahogyan mégis ott legyen az életünkben. Nincs számomra megrendítőbb a néma könyörgésnél, hogy csak szeress, így, ahogy vagyok!
Nekem van elég. Mindig úgy érzem, van miből adnom. Adhatok akkor is, ha a másik nem tudja kimutatni. Hisz valójában az én érzelmem abból is táplálkozik, amit ő ott mélyen belül rejteget!