Járkálós, csavargós nap után kis mesenézés. Kiskamaszoknak való történet megy a háttérben, amíg vacsorát készítek. Valami katicás, macskás szuperhősök mentik meg a világot. Klasszikus mese: a jó győz, az agresszor elbukik. Gyerekeknek szánt álomvilág. Habos-babos tanmese, hogy a szegény gyereknek fogalma se legyen a valóságról.

Mert a való élet nem ilyen.

Itt nem hősök győznek, hanem azok, akik a húsos fazék mellől osztják az észt, az összelopott vagyonuk jogán. Lenyúlnak, megszívatnak, lenéznek tömegeket. Ha egy gyerek egyszer valóban belenézne ebbe a világba, talán visszabújna a takaró alá, és nem akarna felnőni. Mert jövő – az nincs. Legalábbis az átlagember számára.

Szociális háló? Alig van. Orvosi ellátás? Talán. Diplomához, megélhetést nyújtó munkához? Legfeljebb isteni közbenjárással.

Ma megnéztem a lakásárakat. Kiszámoltam: 220 évig kellene dolgoznia egy fiatalnak a mai bérszinten, ha egy 55 négyzetméteres lakást szeretne. Jó, talán elég lenne 200 is. Talán. Vajon kétszáz évesen még fogamzó képes lesz?

Még tudom támogatni a gyerekeimet – a velem egykorúak is. Kicsit. Egy-egy lökésre futja. De ők miből segítenek majd? Egy lepusztított országban? Egy tolvajok által kifosztott hazában?

Lesz még átmenet a paloták és a putrik között? Vagy csak szakadék marad?

És azok a pénzért vett diplomák – mire lesznek jók? Milyen ország az, ahol nem a tudás, nem a tehetség számít, csak apuci pénztárcája?

Szomorú és lehangoló ez a valóság. Nem is gondolunk rá minden nap – nincs idő. De néha szembejön. Ránk tör. A hétköznap repedésében hirtelen láthatóvá válik: rang érdem nélkül, vagyon munka nélkül, hatalom emberség nélkül – rombolás minden szinten.

Eszembe jut egy régi szomszéd. Fiatal voltam, új helyre költöztünk, és gyorsan kiderült róla: bűnöző. Garázda, veszélyes figura. De nem kérkedett, nem tettette magát. Visszahúzódott, nem játszotta meg a jófiút. Fura, de ma már valami furcsa tiszteletet érzek iránta. Legalább vállalta, aki volt. Nem próbált szentnek látszani, miközben rombolt.

Ma épp fordítva van: ha becsülettel élsz, dolgozol, nem nyúlsz le mást – szégyellheted magad. Minél nagyobb a feketén szerzett gazdagság, annál szemtelenebb a birtokosa. És a nép? Tűr. Mert ha felemelné a szavát, ha védené magát és a családját, eltaposnák.

Új meséket kellene írni.

Ne nőjön fel úgy egy gyerek sem, hogy elhiszi: becsülettel boldogulhat. Mert ma ez már nem igaz. Nem ezt éljük. A mese véget ért. Ideje másik történetbe kezdeni.