"Az igazi táncban az a legszebb, ha messzire röpül a társad, de te egyedül, magányosan pörögve is tudod, hogy visszatér hozzád. Ha nem tér vissza, nem volt igazi tánc."
(Müller Péter)

Néha arra gondolok, vajon tudok-e még táncolni. Vajon tudok még? Táncosokat néztem tegnap, és az óta a fejemben van a kérdés. Mi az, amit elfelejtünk és mi az, ami akkor is megmarad, ha évekig nincs jelen az életünkben? Annyi minden van, ami egyes életszakaszokban teljesen eltűnik. Tudok még táncolni, ha egyszer felkér valaki? Ha egyszer, talán.

Sok megértés és türelem, nyugalom és béke kell az élethez. Teszem és elfogadom. Bátorítok és lelkesítek másokat is. Megtalálom az élet örömeit. Sok kicsi gyöngyszemet a mindennapokban. Hálás lehetek számtalan csodáért, ami van, és az is vagyok.

De a tánc felzaklatott. Egyedül nem eléggé boldogító a tánc. A szóló ritkán mutat boldogságot. A balerinás képről inkább a haldokló hattyú jutott az eszembe, mint az öröm. Ahhoz partner kell. Az nem egy szóló tánc.

Megtanulunk egyedül szépen élni. Megbarátkozunk a szabad és független valósággal. Találunk magunkban elég erőt a magányhoz. Szemébe nézünk az életnek és társasági életünket is megszervezzük. Időnként a szép ruhánkban eljárunk, sportolunk, kirándulunk.

Bennem van a hiba? Mit gondoltok? Nekem ez nem elég! Bennem marad egy kis űr. Egy kitölthetetlen hely. Bennem van a hiba? Nem megy a tánc egyedül. Nem mozdul a lábam. Hallom a zenét, de nem táncolok.

A lelkem ezer rezdülésre megmozdul. Minden szépen szól. Mégis hiányzik belőlem valami. Egy érzelem. Az, ami akkor is jó, ha fáj. Ami akkor is értékes, ha nem viszonozzák. Ami akkor is kitölt, ha csak zűrt okoz. Ami nagyon ritkán tökéletes. De bármilyen is, megtölti a szívem.

Mit gondoltok, bennem van a hiba? Mit gondoltok?