Az egészséges önkritika alapvető egy elégedett élethez. Nem könnyű terület. Ma valaki az orromra koppintott, hogy miért vagyok ennyire kíméletlen önmagammal. Meglepődtem, mert erre nem gondoltam. Egészen mást képzeltem!
Én vagyok, aki tudja, mit akar. Tudom. Teszem a dolgom, és nem dörgölöm mindenki orra alá, hol is vagyok éppen. Elhagytalak? Nem érdekes. Engem is elhagynak. Mindenkinek más a fontos. A legnagyobb energiapazarlás mások véleményével, kritikájával, irigységével, rosszallásával törődni.

Érzelmes ember vagyok, talán szenvedélyes is. Ezért számon tartom a hibákat, melyeket állandóan elkövetek. Hibák, pedig én szeretem őket! Bátornak érzem magam ezekért a hibáimért!
A gyerekeim szerint hiperaktív vagyok, más véleménye alapján, munkamániás. Sosem csináltam olyat, amit nem szerettem. Bármilyen tevékenység, amit szeretünk, nem teher. Nem számolom az órákat, nem mérem a befektetett energiát, élvezem a tevékenységet.
Néha szenvedélyesen mondom ki az érzelmeim. Nem kiabálok, de mondom. Nem értem, másnak miért is nehéz a száján kiejteni, szeretlek, gyűlöllek, boldog vagyok, rossz a kedvem, és hasonlók. Tényleg hiszem, szóból ért az ember!
Határozott elképzelésem van az életemről, így aztán nem igazán tartozom hobbi közösségekhez. Nem érdekel a pletyka, a politika, a televízió műsor, a felesleges szócséplés. Magányosnak gondolnak, pedig csak védem magam a negatív hatásoktól.
Önző vagyok, a magam érdekeit nézem. Segítek bárkinek, ha kell, de a magam élete az első. Akik a fejemre olvassák, még sosem húztak ki a sárból. Tehát ez a hibám, inkább önvédelem.
Jár a szám, ha valami nem tetszik, nem jól megy. Nem kellene? De hát, cinkos, aki néma! Általában olyanokért emelek szót, ami másokat is érint, de ők tűrik a hatalmaskodást. Ha éppen nem állnak mellém, nem veszem rossz néven. Tudom, nehéz felvállalni a harcot.
Tudok nemet mondani, és teszem is. Aki számomra mérgező, kizárom. Az egyik legnehezebb tapasztalatom az, a mérgező ember a közelemben, hatalmas károkat tud okozni. Előfordul, hogy nyersnek gondolnak ezért. Biztosan van más út is, de a nyílt őszinteség az enyém.
Szükségem van az egyedül töltött órákra. Szeretek egyedül lenni, magamra hagyatkozva, az otthonomba zárkózva. Mindegy, a környezetem mit gondol erről, nekem fontos. Olyankor gyűjtök erőt testileg és szellemileg is.
Meglepődök, amikor másfajta életstílussal találkozom. Nagyon megdöbbenek az őszinteség és a nyíltság hiányán. Hatalmas és felesleges energiapazarlásnak találom. Hiba, ha én másképp csinálom? Lehet.

Szóval, nem tudom, ti hogyan vagytok a hibáitokkal? Ne bántsátok magatokat miattuk! Attól vagyunk egyediek és különbözők. Milyen unalmas is lenne az élet csupa tökéletes és hibátlan emberrel?