̶  Jó reggelt Nap! De siettél! Milyen gyorsan ide értél!

̶  Ébresztő, itt vagyok! Én csak az órára hallgatok.

̶  Magamat ki sem aludtam, épp csak a másik oldalra fordultam.

̶  Talán későn feküdtél? Szerintem, eleget pihentél!

̶  Mond, merre jártál? Míg aludtam, miket láttál?

̶  A tengeren hajókat, erdőben manókat, városban forgalmat.

̶  Mesélj valami szépet, ami engem jobb kedvre deríthet!

̶  Láttam szépet, keveset. Gyakran gonoszak az emberek.

̶  Tudom Nap, azt én is látom. Nincs jobb máshol a világon?

̶  Láttam szépet, elmondom! Nekem tetszik például, London.
Aztán láttam repülőt, kicsit és benne embert, aki ugrott ki a szélbe,
merészen és nevetve, csak úszott a gomolygó fellegekbe.
Láttam erdőben sétáló kirándulót, vitte a zsákját és vizét,
szuszogott nagyon, kapaszkodott, de fogta a másik kezét.
Láttam iskolában gyereket, a tanítónak okosan felelgetett,
a szünetben ette az uzsonnáját, a szép piros almáját.

̶  De jó neked, Napocska, hogy láthatsz ilyen dolgokat!

̶  Kelj fel most már, hétalvó! Nyisd ki a szemed a szépre, jóra!

̶  Az én életem szomorú, nincs benne más, kizárólag bú.

̶  Mondom, nyisd ki a szemed! Majd a jót is észreveszed.

̶  Nem látom, pedig keresem. Én lehet, szomorúnak születtem.

̶ Talán, szemüveget kell cserélned. Vedd ma fel azt a kéket!
Arra nyílik a szemed, amit keresel. Ha azt várod, hát szomorú leszel.
Nézz körül, a világ milyen gyönyörű! Csupa móka és derű.

Jó reggelt Világ!