A legtöbb kúra része a fokozott vízivás. A szokásosnál sokkal többet kell inni, a méregtelenítés, a káros anyagok jobb kiürülése miatt. Nálatok ennek milyen hatása van? Gondolom, hasonló, mint amitől én szenvedek. Iszok és pisilek, iszok és pisilek. Szobafogság, ha kényszerűségből is. Nehéz így bármi bejárati ajtón kívüli tevékenység. Maradok itthon, nehogy a méltóságom sérüljön nehéz helyzetben.

            Kiváló alkalom, néhány kedvemre való, de idő híján elmaradt olvasás pótlására. Nem lesz elvesztegetett idő! Írás közben felidéztem néhány olvasmányt, de nem emlékeztem elég pontosan. Visszakerestem részeket, majd leragadtam egy gondolatnál. Vannak szállóigévé vált mondatok, könyv részletek, verssorok. Ezeket mondjuk élethelyzetekben önmagunknak, másoknak, vagy éppen mi halljuk őket.

Amíg a végleges formáját alakítgattam a munkámnak, a fejemben motoszkált néhány mondás szeretetről, szerelemről. A téma, amiről mostanában írok, megfordította bennem ezeket a gondolatokat. Fiatalon, vagy még későbbi éveinkben is, gyakran érezzük, szeretünk valakit. Szerelemmel szeretünk valakit. Ezek az érzelmek összekeverednek egyéb kötődésekkel, élethelyzetekkel. Az idő múlása felülírja az egészet. Később derül ki, mi mennyire volt valódi és tartós, bármit is véltünk érezni.

Ilyen a féltékenység! Vigasztal a gondolat, azért féltékeny rám, mert szeret. A környezetem győzköd:

– Ne haragudj rá! Ne sértődj meg a goromba szavai miatt! Annyira szeret és azért félt oktalanul. Bocsáss meg neki, hisz nagyon szeret téged!

Idővel aztán rájövök, ez az egész bizony csupán az önbizalomhiányáról szól, semmi köze hozzám. Birkamód tűrtem a csúnya szavakat abban a hitben, hogy szerelemből teszi. Nem igaz! Az idő be is bizonyította.

Mondják, a szerelem fáj! Ez sem így, ilyen egyszerűen igaz. Szívemre teszem a kezem és mélyen magamba nézek. A szerelem egy emelkedett állapot, nem fáj. A fájdalom inkább mércéje az érzelmemnek! Hittem érzéseket, de később megvilágosultam, nem is gyökereztek olyan mélyen. Hisz, a bántásai, hűtlensége, hazugságai nem fájtak. Haragos lettem és dühös. Felháborodtam, de nem fájt. Amikor fájt a másik ember tette, becsapása, elhallgatása, játszmája, na, akkor szembesültem azzal, hogy én őt őszintén szeretem. Különben nem okozott volna fájdalmat!

Az élet egy csodás mese. A sajátunk az, amelyikben a főszereplők vagyunk. Bármilyen is, jó benne lenni és felfedezni, megismerni önmagunkat. Egy csendes és hűvös napon, a szobánk magányában önmagunkat elemezni, szívbéli dolgainkon ábrándozni a legjobb pihenés és kikapcsolódás!