szeretnék még messzire
nézni
valódi, őszinte világot
remélni
ebben a vastag húsban
rálelni
arra a csontos, kicsi lélekre,
ölelni
fehér lappal tisztán
látni
látóhatáron láblógatva
továbbmenni
út közben minden elveszett,
semmisem
az enyém, és nekem
odalett
mikor csomagoltam a rosszat
aranypapírba?
mivel rontottam meg magamat
útravalónak?
őseim háza mikor omlott
semmivé?
az életem mikor lett másé,
senkié?
ott, a horizonton, napban-szélben
megtalálnám
kicsi, reménykedő lánykám –
magamat
csendes varázsló utolsó
bűbája
ítélkezés nélküli, határtalan
határa