Deja vu

Vannak különleges helyzetek, amikor azt érzem, hiába volt ez a valami az orrom előtt eddig is, nem láttam meg, de most, ebben a különleges pillanatban, észrevettem. Nem megvilágosodás az a perc, hanem valami érdekes tanulás. Csak megyek az utcán, nézelődök, figyelek a forgalomra, vagy megállok valahol, embereket kerülgetek, és bevillan a megértés.
Minden összerakódik, összekeveredik, hatással vannak egymásra események, tanulságok, emlékek. Dudáltak az autók a forgalomban, elől a feldíszített kocsi az ifjú párral. Közben épp egy esküvőn vannak hozzátartozóim, meg voltam én is hasonlókon, és felsejlenek majdani alkalmak, ahol talán ott lehetek majd.

Mindig vannak elképzeléseink a jövőről. Nem az egyéni jövőre gondolok, hanem a szélesebb világ változásaira. Például, jó néhány évvel ezelőtt, amikor csak kezdett a köztudat a bolygó szennyezettségéről, a globális klímaváltozásról beszélni, hát állandó téma volt mindenütt. Média, család, oktatási intézmények és hasonlók. Ki gondolta akkor, hogy az már a sarkunkban van? Most pedig mintha nem is lenne baj, nincs is semmi, mindenféle oktalanságokon vitatkozik a köz. Már nem gondolkozom erről a távoli jövőt illetően, hisz nyakig benne vagyunk. Csak éppen, mintha nem vennénk róla tudomást.
Ha valaki azt mondja nekem diplomaszerzés idején, hogy a vármegye jogfosztott jobbágya leszek, kinevetem. Most nem kacagok sem a vármegyén, sem a fő- és al-, meg mindenféle ispánokon sem. Hozzátartozik, hogy történelemből nem a kedvenc korszakom volt a feudalizmus. Az időszámítás előtti időket valahogyan jobban megértettem.
Érdekes az ember evolúciós változása is! Sokkal magasabb az átlag, több a súlyos ember, meg remélem, ez csak tévképzetem, sok az egészségügyi probléma is. A végletekig fejlett világban megjelentek olyan egészségügyi gondok, melyek okát nem is tudják. Néznek rám, kérdeznek és kapok valami tablettát, hogy talán. Aztán küldözgetnek ide-oda és újabb verzióval riogatnak. Mit egyek mindenképpen, mit ne egyek semmiképp, és mozogjak sokat, egész napos ágynyugalom mellett.
Ami nekem a legijesztőbb, az a szaporodó magányos ember. Nem jó kifejezés a magányos, mert nem szó szerint igaz ez, de az inkább egyedül élő, inkább rokonok és család nélkül létező lett az általános. Persze, keresi mindenki a kapcsolódást, különböző közösségekben, csoportokban, rendezvényeken, de sem anyagi, sem egyéb kapcsolatot nem akar. Néhány évtizeddel ezelőtt a házas hűtlensége még pletykatéma volt, ma már a szeretők megcsalása is normális.

Fura megélni azt az időt, amikor a világom tele van számomra érthetetlen dolgokkal. Szeretném, ha az utódaim szépen élhetnének ezen a bolygón, ha felelősséget bírni tudók vezetnék a közt, épülésünkre, talán akkor a testünk is kapna segítséget a modern világ ártalmai ellen.
Lehet, a család már nem trendi, de én még mindig a legjobban a véremben bízom! Nekem ők a biztos bástyáim! Nincs az a közösség, barátság, munkatárs, vagy bárki, aki jobb lenne náluk.