Matka alszik, Szisza les,
párnák között elhever,
bundájukon fény piheg,
szellő suttog: ne ébredj fel.
Matka dorombol, Szisza búj,
nyújtózik a kis varázs,
puha tappancs, halk tanács:
„pihenj, ember, ne csinálj mást.”
Matka szeme holdsugár,
Szisza lépte suttogás,
egyik őrzi álmaidat,
másik szíved dobbanását.
Cirmos felhő, álom-szőnyeg,
ringatják a kicsi földet,
Matka halkan, Szisza puhán
álmot fúj párnád után.
Matka és Szisza, két csoda,
dorombolásuk altató ima,
békét lehelnek, csendet adnak,
álmokat szőnek — s meg is maradnak.