Megvárom, amíg a lelkem utolér
Empatának lenni jó. Intenzív és érzelmes élet. Mély tartalommal és színes történetekkel. Nekem legalább is, leegyszerűsítve, ezt jelenti. Szeretem az intenzitását, a lobogó nagy tüzét. Minden szinten és formában. Soha sem unalmas és mindenféle hatásokkal találkozom. Semmi sem hagy hidegen. Lelkesítenek a felém sugárzó hullámok.

Sok év alatt jutottam idáig. Tudom kezelni a bennem lecsapódó hatásokat. Megbékéltem a saját világommal. Helyén kezelem a problémákat, az embereket, a saját valóságom. Nagy bennem az elfogadás és az empátia. Csak azt veszem magamra, ami az enyém. Nem cipelem más csomagját. Akkor sem, ha közel áll hozzám.

Az évek alatt jelentősen le is csökkent azok száma, kiket valóban közel engedek és érzek magamhoz. Ők nem a világ leghibátlanabbjai, csupán általam szerethetőek. Ennyi az egész. Pontosan úgy jók, ahogyan vannak. Néha kötekednek velem, okítanak és igyekeznek irányítani. Hát, tegyék. Én nem szeretném őket átnevelni, hisz így tökéletesek.

Ők azért engem, néha igyekeznek megváltoztatni, próbálkoznak. Sosem veszem komolyan, legfeljebb megmosolyogtatnak ezek a naiv próbálkozások. Persze, mind megbocsátható, hisz csak jót akarnak nekem. Őszintén hiszik, hogy az igazi az ő valóságuk, nekem is abban kellene élni.

Néha azonban a lelkem besokall. Megtelik. Lelki sebem lesz. Mint ma, a hörcsögharapás! A fiamék hörcsöge rendesen átharapta az ujjam. Az érzelmeimen is most valami hasonló sebesülés van. A hazugságok és az őszinteség hiánya harapta derékon a lelkem. Hiába nem veszem magamra és teszem a megfelelő helyre, csak megérint. Mert ugye, a szeretteim érzéseivel toleráns vagyok. Értem, miért teszi. Veszem az adást, hogy mi mozgatja. Szíve joga. Ő így érzi magát jól.

Belőlem meg kiszívja az energiát a nagy szerepjáték. Látom és érzem, hogy a valósága közelében sincs az előadottaknak. Ennek ellenére bólogatok és igenelek. Nem engem bánt ő, csupán önmagát alacsonyítja le. Sajnálom, hogy ennyire nincs békében önmagával, de a legtöbb, amit érte tehetek, hogy nem bántom. Nem fogom szembesíteni az átlátszókkal, minek növeljem még én is a terheit.

Igaz, ez a lélek-seb nem jó nekem sem. Akár egy lakatlan szigetre is elmenekülnék egy időre. Minek cipelitek magatokkal ezt a sok hazugság-zsákot? Minek a kisminkelt élet a valóság helyett? Olyan egyszerű pedig az egész! Kitörni a rácsokat, levetni a páncélt és megmutatni nyíltan, kik is vagytok! Mennyi szabadidőtök maradna, ha nem kellene azon agyalni, hogy vajon kinél éppen hol tartotok a hazugságspirálban! Milyen jó is lenne, ha ti is jónak érezhetnétek magatokat! Jónak és jól!