Lehetek valaha elég jó?
Vagy eltűnök egyszer, mint a tavalyi hó?
Nem látok mindent, nem hiszem a jót,
fájó sebek fedik a boldog valót,
gyomromban forog a régi bú,
sötétre festi mámat ó-háború,
árnyéka születésemnek mélabú,
akaratlan lettem avarszagú.
Vetném le magamról régi gúnyám,
talán elhagyhatnám magam búját,
mit más rám kent, letagadnám,
kifutnék a világból, szétfújnám.
Lehetek valaha elég jó?
Megbocsátom, mit elkövettél,
mindent, amit tőlem elvettél,
tetted feledve, mivel megsebeztél,
leljen rád az örök csöndesség!