Minden nap, amikor apámhoz megyek, elhaladok virágos kertek, zöld parkok mellett. Szeretem ezt az utat, melyet én választottam. Mehetnék más útvonalon, de az nem lenne ilyen kedves. Szóval, az út látványokkal teli. Elhaladok egy gyomnak látszó dekoratív növény mellett. Az utóbbi napokban különösen mutatós a hatalmas fehér, tölcsér alakú szirmaival. A napfényben szinte neonfénnyel világítanak felém azok a tölcsérek.

            Felkészültem, hogy ma lefotózom, mert olyan szép. Aztán nem volt sehol, kerestem, hova lett. Amikor rátaláltam, bámultam a semmi virágtalan látnivalót. Felhős az ég, borulás lett, nem kapott fényt. Ezért csodás szirmait becsukta, elbújtak, láthatatlanok lettek. A növény gaz lett. Dicstelen, fénytelen, jelentéktelen. Milyen sokat számítanak a körülmények! Ha megfelelőek, jók annak a valakinek, gyönyörűség, amikor azonban hideg és goromba a környezet, sima gyomnövény lesz a csodából.

            Az érzékelésünk gyakran becsap bennünket. Szépnek, vonzónak és jónak lát valamit és valakit. Aztán az idő meghozza az eszünk, kinyílik a szemünk, és meglátjuk a valóságot a látszat mögött. Sokáig hiszünk a szónak, főleg, ha sokan mondanak valamit.

            Különös a konzervativizmus ebben a kérdésben. Sztárjaink tartoznak valahová, a média bedobozolja őket, a hatalom elnevezi valaminek. Velünk együtt rajtuk is eljár az idő és kilátszik a valóság. Olyanok, akik narkós, alkoholista, követhetetlen példának lettek kikiáltva, tisztes idős kort értek meg. Tehát nem pusztították el magukat. Sőt, a zenéjük és a dalaik is túlélők!

            Sosem bírtam, ha megmondták, mit kell gondolnom! Jó, jó, hittem egy ideig, de akkor is ott volt bennem a kétkedés. Ma pedig, megtapasztalom a média és a valóság között húzódó áthatolhatatlan különbséget.

A hétköznapi környezetre ez ugyan így ráhúzható! Láttat az iskola, a környezet valamit, minősít és osztályoz. Aztán az élet megmutatja, ki kicsoda. Gyakran meglepődök ezeken. Beszélgettem valakivel, nem a jelenlegi helyzetünkön csodálkoztam, hanem a kérdésein. Nem láttam az arckifejezését, mégis éreztem, hogy az emlékeiben megőrzött képem és a mai, nagyon különböző.

Nem a start a lényeg, hanem ami a célig tart. Az út. Az vagyunk mi.