Látlak.
Nem kereslek,
mégis ott vagy minden mozdulatban.

Hallak.
Nem szólsz,
csak bennem rezdül meg valami ismerős.

A jelenléted nem marad.
Átfolyik rajtam,
mint amikor a kéz meleg,
de már tudja:
elenged.

Nem történik semmi.
Ez a legfájóbb.

Ami volt, az volt.
Ami van, az már hiány.

És mire kimondanám,
hogy itt vagy,
csak annyit tudok biztosan:
valami elveszett,
miközben láttam,
miközben hallottam,
miközben éltem.