Az öltözéked segítsen az üzenet átadásában. Miként is öltözz? Fontos vajon a ruhád a boldogulásodban? Milyen üzenet értékű hatása van?


A téma ma reggeli aktualitása az, hogy néha tesznek megjegyzést rám, vagy ha másokkal vagyok, ránk. Na, nem durván és nem is ütközünk meg rajta, de most elgondolkoztam. Ugyan is, ha szeretnék vidámabb lenni, vagy éppen kicsit szomorkás vagyok, akkor egy stílusosabb ruhába öltözök. Ez úgy belül lelkesít engem. A barátnőm hasonlóan tesz. Nem engedjük elhatalmasodni a szomorúságot, a mélabút, ellene öltözünk.


Az iskoláim befejezése után, pályakezdő koromban, anyám megjegyezte, hogy másképpen öltözök. Apukám ezt nagyon helyeselte. Nem baj kislányom, ha úgy is nézel ki, mint egy tanítónő! Ez nyomot hagyott bennem. Az aktív évek alatt mindig volt jelentősége annak, hogy hová is megyek éppen.

Munkába is megfelelően öltöztem. Ahogyan én megfelelőnek éreztem. Tisztelet a helynek és a munkának.
Tegnap találkoztam egy nagyon fiatal, régi ismerőssel. Sokáig beszélgettünk. Ő is kifejezte, van stílusa a megjelenésemnek. Mint ahogyan, ő is képviselt egy stílust. Most ezt gondolom tovább. Az öltözék nem minden, de nagyon sokat elmond rólunk. Nagy jelentősége van sok helyzetben, mit is üzen a másiknak a megjelenésünk.


A kommunikációnkban a beszédünk, gesztusaink mellett, azonnali benyomás rólunk a kinézetünk. Gyakran kihasználom ezt a lehetőséget. Nem csak a saját kedvemre, néha a helynek és célnak választok ruhát. Nagyon nem mindegy, miben érkezem egy fontos megbeszélésre tehát!


Nem vitatom a személyes szabadság korlátlanságát! Nem szabad feladni önmagunkat semmi külső hatás érdekében! De nem megalkuvás, vagy önfeladás tenni a céljaink érdekében. Komolyan gondolja az, aki a bankba például, komoly tárgyban érkezik megbeszélésre és az öltözéke inkább a strandra, vagy a játszótérre illene? Az egzisztenciális érvényesülésben is van jelentősége. Nem értettem soha azokat, akik a munkahelyükre „játszós” ruhában érkeztek. Vajon a munkájában is csak ennyi a teljesítménye?


Nem mindenható és végzetes a külső megjelenésünk. De talán nem baj, ha úgy is nézünk ki, mint aminek látszódni szeretnénk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

envelopephone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram