Ebben az évben ez vonul végig az élményeimen, a történelem. Színházi élmény, jó könyv, előadás, film, és néha még beszélgetés során is felvillan bennem egy gondolat. Hogyan válik a mindennap néhány száz év múlva múlttá? Ami akkor, abban az idősíkban csupán hétköznap, sokkal később az utódok tanulnak róla, olvassák, történelmükké teszik.

Amikor egyszerűen csak éljük a napjaink, dolgozunk, családot alapítunk, óvjuk az egészségünk, teszünk a köz érdekében, sosem cipeljük a történelmi felelősségünket. Minek is tennénk? Valamikor, valahol, egyszer, ugyan így tették a dolgukat férfiak és nők, ők sem tankönyvben kívántak szerepelni. Csak voltak, majd lettek múlttá.
Persze, nem olyan egyszerűek ezek a dolgok, mint ahogyan most okoskodok! Például Tevje, a Hegedűs a háztetőn-ből, a nemzetközi helyzet következtében vált egy pogrom szereplőjévé, ő maga nem tett ezért semmit! Élt és tette a dolgát, mint akkor bárki, és ma elmesélnek a szavai egy gyalázatos politikai lépést.
Érdekes elmélkedés, ha te is csatlakozol hozzám, néhány felfedezés, vagy esemény egészen más irányba is fordulhatott volna, ha nem abban a környezetben, időben, esik meg. Oppenheimer vajon az általunk ismert úton haladt volna akkor is, ha energiaválság, vagy bolygószennyezés, vagy bármi más foglalja el éppen a hatalmon lévők gondolatait?

A múzeumban megnéztük a kínai agyagkatonák kiállítását. Nagyon tetszett, érdekes! Mutat Kína akkori történelméből valamit, ami a mai tudásunk szerint ölt képet a fejünkben. Nagyon érdekesnek láttam a szobrok szürkeségét, a régészeti munkák során elveszített színük miatt. Az eredeti szín ugye, mondana nekünk még valamit arról az időről, biztosan más szemmel néznénk ezeket az egységes szürkében kiállított szobrokat.

A múzeumlátogatás hangulata megfogott. Itthon aztán a programhoz választottam filmet, és megnéztem Az utolsó szamuráj-t. A történet és a szereplők is figyelmeztettek néhány dologra. Például, hogy „Minden virág tökéletes”. Minden úgy tökéletes, ahogyan van, ahogy megesik, de később címkét kap, minősítést, véleményt és ítéletet. Amikor a császár kéri: „Mond el, hogyan halt meg!” ,érkezik a jó válasz: „Azt mondom el, hogyan halt meg!” Biztosak lehetünk abban, hogy valóban minden úgy történt, ahogyan a könyveinkben olvastuk? Vagy, jól értelmezzük az akkori eseményeket, a mai tudásunk és értékítéleteink fogságában?

Minden esetre érdekes elmélkedés végiggondolni, egyszer majd mi is történelem leszünk. Vajon, az akkor élő ember milyen ítéletet alkot az életünkről és tevékenységünkről? Helytállóak lesznek az általa megismert tények? Ó, biztosan nem teljesen! Krisztus előtt Kínában mindenféle dolgot eltemettek a halottaikkal, ezek a tárgyak mesélnek nekünk, még akkor is, ha csupán a testnyílásaikat lezáró jáde kövek azok. A ma embere után legtöbbször csak egy bögrényi por marad. Abból milyen képet alkotnak majd rólunk és az életünkről?