Ma olvastam egy történetet, amelyben csak mellékes tény, hogy a hős gyermekkorának szép horgász élményei, boldog és szívmelengető emlékei, egy olyan tónál születtek, amelyben sosem volt hal. Érdekes, ugye? A hős és kedves rokona ültek a vízparton, lógatták a vízbe a zsinórt, némán élvezték egymás társaságát, annak ellenére, hogy soha semmi nem akadt a horogra. Vajon, miért indultak útnak nap, mint nap, ha semmit sem vittek utána haza? Elgondolkoztató tény, hogy az eredménytelenség milyen szép emlék lehet! Talán, nem is a horgászás volt a lényeg, hanem az együtt töltött idő.

Biztos, hogy eredménytelen volt az a sok üldögélés a horgászszékben? Anyagias világunkban olyan erősen fókuszálunk az eredményre, hogy nem mindig látjuk a lényeget. Kellenek az ilyen olvasmányok, hallott vagy látott tapasztalatok, hogy kinyíljon a szemünk. Üldögélünk kincses ládikánk tetején a szép nagy házunkban, mossuk a csini-vili autónkat, közben pereg a homok az óránkban. Nem látjuk a lényeget, hiába nézünk. Annyira el akarunk érni valahová, hogy elfelejtünk közben élni.
Ha visszanézek, nagyon sok olyan emlékem van, ami valójában nem is egy nagy durranás. De amikor felidézem, a hozzá kapcsolódó boldogságmorzsák jutnak eszembe. Képes vagyok könnyekre fakadni ezeken! Egy mesés első találkozás, amiben a meglepetéstől a földbe gyökereztem, az akkor látott sapkát a szeretett személy fején, most is lerajzolhatom.  Egy kirándulás, ahol a hangulat volt csodás, és azt sem tudom már, hol is voltunk valójában. Láblógató beszélgetés, aminek a tartalma felejthető, de akkor és ott, belém vésődött a boldogság íze és illata.
Tényleg, azok a nagyon nagy események a lényegesek? Hisz, számtalan fajsúlyos esemény kíséri az életem, valami okból azonban, érzelmes pillanataimban mégsem azok törnek fel bennem! Ahogy múlik az idő, egyre jobban érzem ezt a különleges érzést, azt a rácsodálkozást, hogy miért éppen azok maradtak meg, égtek az agyamba, mint egy gravírozás. A gyerekeim keresztelőruhája! Pontosan látom őket a csukott szemhéjamba égve. Bármikor képes vagyok talpam alatt érezni a tengeri homok sajátságos simogatását. Szálkás tacskóm speciális ügető járása az erdei úton, ma is megnevettet.

A könyvélmények gyakran járnak együtt nagy felismerésekkel. Most a halaimra fókuszálta a figyelmem! Azokra a halakra, melyek talán nincsenek is, mégis sokat jelentenek nekem. Az idő, a törődés, maga a velük való foglalkozás teszi őket fontossá az életben. Lehet, hogy nem is léteznek, de a miattuk világra jött érzések örökre megmaradnak.