Érdekes írást, inkább vitaindítót olvastam a női egyedüllétről, annak hatásairól. A nők, ha „megvénlányosodnak”, akkor a férfiak? Legalább ugyan annyi férfi él ma már egyedül, mint nő. Sőt, tapasztalataim szerint, a nők jobban kapcsolódnak a családhoz, lesznek unokahúgaik, öccseik támaszai. Nem távolodnak el annyira erősen a családi élettől, mint a férfiak.

Magamról inkább, mint másokról, hisz a véleményem másokról, az erősen szubjektív. Tehát, én és az egyedül. Az életem kétharmadát társsal éltem. Az egyedül élésben most jutottam arra a szintre, amikor már van elég tapasztalat és vannak tanulságaim is önmagamról.

Nagyon sok dolog kimaradt az életemből, mert nem tapasztaltam meg a magányt. Amikor fiatal voltam, a vénlányság súlyos bélyeg volt, tehát igyekeztem, hogy ne süssék rám. Talán várnom kellett volna ezzel kicsit? Ez már értelmetlen kérdés. Mindig tettem, amit kellett, és történt az, minek meg kellett. Most, a jelenemben, erre az egészre úgy nézek, mint egy gyógyító lehetőségre. Mert minden nap tanulok magamról valami újat, és találok az életben szép csodákat.

Nem fogom ostorozni a társas életet! Magam választottam (Ma már tudom, hogy mennyire nagyon, hisz mindig én döntöttem, ki legyen a befutó!), sosem erőszakoltak rám semmit, jószántamból alkalmazkodtam. Persze, kicsi árnyék azokon az éveken, hogy következetesen az jut eszembe: statiszta voltam valaki életében.

Szóval, nem macskásodtam le! Csupán bepótolom az elmaradt énidőket! Élvezem a napokat, a reggeleket, a tervezés szabadságát, a függetlenség határtalanságát. Jól esik, hogy éppen a férfiismerőseim mondják ki erről a véleményüket, hogy milyen jót tett nekem ez a kis határtalanság. Éppen a férfiak látják meg, hogy az önállóság, függetlenség, szabadság jó irányba fordíthatja a női létünket.

Sokkal kritikusabbak a barátnőim! Fontosnak érzik elmondani, milyen vacak is nekem, hogy nincs, aki lecsavarja a kupakot a befőttemről. Igazuk van, hiába vagyok elég talpra esett, vannak fizikai határaim. Elfogadom, mindennek vannak hátrányai is!

De nem azokon sírok, hanem a szemem a jó irányba fordítom. Mert ugye, senki nem forgatja a fejem, magam dönthetek, mit akarok meglátni!