Sok év telik el az életünkből úgy, hogy nem tudjuk egészen pontosan megfogalmazni a céljainkat. Aztán, vannak időszakok, amikor súlyozni kell az élet szeleteit. Ezt mindig komolyan vettem! A diploma például fontosabb, mint a kapcsolataim, vagy éppen az imázsom megalkotása. A beteg ápolása felülírja az edzőprogramom maradéktalan teljesítését.

Amikor azonban kivilágosodnak a vonalak, van elég tapasztalat mögöttünk, a célok is egyértelműek és világosak lesznek. Megfogalmazzuk őket és elindulunk a megvalósítás felé. Nekem most nem írja felül semmi a törekvéseimet. Mondhatnám, itt az én időm.

Mondhatnám. Ezért lepett meg nagyon az, hogyan is hat ez a kapcsolataimra. Egyre. Ez az egy fontosabb sok másnál. Felkészületlenül ért a csalódás, hogy a sikerem (már amennyire így lehet nevezni a célunk megvalósulását) számára támadás. Cinikus és pikírt lett, gúnyolódó és barátságtalan. A csenddel verésére hallgatással válaszolok, és elmélkedek. Mi az oka ennek?

Nem először érzem ezt a hatást. Mi van a maszkulinitás mögött, ami nem bírja a nő erejét? Mi van, ami miatt csak addig vagyok kedves és szerethető, amíg dagasztom a cél felé vezető út sarát? Miért van ez? Amikor pedig odaérek, közelítek, hirtelen már ellenség leszek.

Csalódott vagyok, és ez az érzés felidézi az asszonyi sorsom fiatalkori emlékeit. Olyanokat, amikor nagyobb fizikai erőt, fokozott kitartást, és minden fájdalom néma tűrését várták el tőlem. Megtettem. Felemeltem stressz helyzetben magamnál nehezebb súlyt, kitartottam rossz időkben a férfi mellett, összeszorított fogakkal nyeltem a könnyeim és dolgoztam, tettem a dolgom.

Nem hittem a mérgező maszkulinitás valóságát és súlyát, amíg nem éreztem meg közelről. Eláll a lélegzetem is attól, hogy 183 cm és 100 kg ellenséget lát bennem attól, hogy megugrottam egy lécet. Egyet. Nem is olyan nagy dolog, nem is siker igazából, csupán jelentősebb lépés.

A cél marad és a hallgatás is. A csalódást kiheverem, nem ez az első. Először azt gondoltam, elvesztegettem éveket egy érdemtelenre, de ez azért nem igaz. A szeretet sosem elvesztegetett, sosem hiábavaló. A legszebb érzés, ami tovább táplál és velem marad életem végéig.