Részlet a Magyar közmondások könyve előszavából
„A közmondás rövid és velős, könnyen érthető mondás, mely közönségesen a mindennapi élet valamely tapasztalati vagy gyakorlati szabályát, erkölcsi elveket, vagy bölcselmi szabályokat tartalmaz, mely a nép ajkáról szállván el, az irodalomban is megtartja népies formáját. Más szóval: a közmondások oly szólásmódok, melyek a józan ész alapigazságait, az apák tapasztalatait a népnél örökölt formában, velős szavakban adják át az utókor fiainak, s így szájról szájra élnek és közkeletnek örvendenek. Tehát a közmondás valamely általános tapasztalaton alapuló igazságnak rövid alakban való kifejezése és mintegy leszűrődése azon ősrégi tapasztalatoknak, melyek évszázadokon keresztül a gyakorlati életben megdönthetetlen igazságnak bizonyultak be.”

Ha nem is ilyen velősen, de mi magunk személyesen is megfogalmazunk alapigazságokat. Megpróbálunk alkalmazni, önmagunk számára lefordítani és betartani alap tapasztalatokat. Életem során én is találkoztam mindenfélével. Voltak helyzetek, amikor inkább viccelődésből, ugratásból kerültek elő ilyesmik. Aztán olyan is előfordult, hogy az alapigazság, mint beteljesült jóslat jelent meg.

A legutóbbi időben baráti szinten jutott eszembe a címben szerepelő mondás. Nem egyszerű sokszor ezeket önmagunk számára lefordítani. Hisz az évek során mindenki és minden változik. Valamikor még együtt lépkedtünk az úton és csak később váltottunk sebességet, váltottunk irányt.

A különböző életutak különböző jellemfejlődést okoznak. Ezt nem érzékeljük folyamatában. Ismerek valakit fiatal kora óta, hát nem veszem észre rajta a változást. Megnehezíti ezt a problémát az érzelmi kötelék is. Hisz a több évtizedes barátság komoly érzelmi kapcsolatot is jelent.

Nehéz választások előtt álltam ebben a „Suba a subához, guba a gubához” témakörben. Vajon egy nő mennyire vehet komolyan egy jelentősebb korkülönbséget a kapcsolatában? Milyen súlya van ennek? Szabad? Illik? Vállalható? A téma a baráti kapcsolataimban is felmerült. Na, nem mélységében, csak úgy érintőlegesen. Mégis erősen hatott rám, és forgácsolta a kapcsolatom, mert elkezdtem nem hinni annak a valóságában. Lassan kopogatott.

A másik oldalon megjelent a szélsőséges vagyoni különbség. Ebben ugyan úgy ütköztek a vélemények. Utólag már különösen érdekes, hogy mennyivel kevesebb kritikát kap egy ilyen kapcsolat. Ebben nem lát a legtöbb ember kivetnivalót.

A konklúzió azonban elég velős. A korkülönbség kiállta az idő próbáját! Ha nem is maradt nyom nélkül a hitetlenkedésem, de van. Van egy édes, aranyos, barátságos viszony. Megértéssel, törődéssel és pozitív támogatással. A vagyoni különbség pedig csúfos véget ért. Kihasználással, megalázással, sértő helyzetbe sodrással. Sérültem, csalódtam és elveszítettem egy negyven éven át tartó barátságot.
Hogy most a suba, vagy a guba? Nem is tudom.