Vannak erősségeink, és vannak kevésbé jó képességeink. Kinek mi. Ki miben jó és mi az, amiben kevésbé teljesít. Nagyon szeretem a virágokat. Permanens harcot vívok a lakásom zöld díszeivel. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy éljenek, szépüljenek, növekedjenek. De néha kevésnek bizonyul a tőlem telhető.
Egyszer csak romlásnak, hanyatlásnak indul valamelyik, és nem tudom megmenteni.

Kedvencem volt a szép kis citromfám. Boldogan ültettem el kiváló virágföldbe, hozzáillő kaspóba a magot. Ápolgattam, nevelgettem szépen. Aztán egyszer elindult a leépülése. Nagyobb figyelemmel voltam felé, néha beszéltem is hozzá, de aztán vége lett.

Ott maradt a jó föld és az illős edényke. Egy különös pomelo magját tettem bele. Nem is gondolkoztam a dolgon, csak megtettem. Két év alatt aztán abból a semmi ötletből kinevelődött egy szép kis fácska. Csinos, hálás és szépen gyarapodik. Már aranyos kis lombja van.

Mint néha az emberi kapcsolatok. Van egy szép románc, kedves történet, de nem bírja az idők szavát. Elkopik, mellékvágányra fut. Nem tápláljuk, hagyjuk leégni. Kialszik a tűz és elhamvad a parázs. Pedig nagy volt a lángja, magasra szálltak a szikrák. Most pedig a szél már a hamut is elfújta. Nem lehet feléleszteni. Nincs már belőle semmi. Nincs mit táplálni.

Van olyan történet, ami sokkal kisebb lánggal ég és mégis bírja. Néha alig pislákol, de elég hozzá egy fuvallat és éled újra. Mindig van egy kis parázs, amitől életre kap. Úgy látod, hogy kihunyt, semmi, de halvány szellő is meglobogtatja, a hamu alatt tovább él.

Kis tüzek és nagyok, nem tudom, mikor mi az, ami kioltja és mi az, ami fellobbantja. Magunkra, emberekre haragszom. Mert amikor benne vagyunk, amikor benne élünk, amikor még a miénk, nem becsüljük. Nem ápoljuk. Amikor elveszítettük, akkor meg fáj a veszteség és szeretnénk visszakapni.

Szeretném hinni, hogy én már megtanultam ezt a leckét. Megbecsülöm a számomra kedves dolgokat, embereket és kapcsolatokat. Nem játszok érzelmi játékokat. Elengedem, ha menni akar, de utána már nem tudok visszatáncolni, mert ő most mást gondol. Aki pedig van, marad, táplál, ő az életem része. Része marad akkor is, ha nem hatalmas a tüzünk.