Állandóan elengedünk. Az elfogyasztott táplálékot elengedjük, miután feldolgoztuk. Elkopott tárgyaink a kukában végzik. A kiürült tégelyeket kidobjuk a polcunkról. A természet is elengedi megsárgult leveleit, hogy utána még csodásabb levelek és virágok fejlődjenek.

Az egy életünk kevés ahhoz, hogy csak üljünk és várjuk az idő múlását. A kínaiak szerint elengedni sokkal nehezebb, mint ragaszkodni. Ezért kapaszkodunk valamibe hiába, gyengék vagyunk az elengedéshez. Pontosabban, én már hiszem, hogy nem vagyok! Hiszek az erőmben, hogy képes vagyok elengedni. Helyet adok az újnak, amikor kell. A fejemből nagyon sok gondolatot kellett elengednem, mire egyensúlyba kerültem.

A ragaszkodás érzelmi és lelki terheket ró ránk, beleragadunk a múltunkba. Eltávolodunk az élettől, megfosztjuk magunkat az eleven élettől. Éretlen gyerekként kezeljük a dolgainkat, görcsösek vagyunk, külsőleg és belsőleg tele szemeteljük magunkat. Hatalmas gát az életünkön, ha félünk a változásoktól. Hisz a változás a természetes, semmi sem állandó.

Amikor elengedünk, aktivizáljuk a belső elevenségünket. Attól a ponttól nem vetítünk ki másokra. Megengedjük az élet érintését, kreatívabbak leszünk és képesek a jelenben élni. Elengedni tisztelet! A múlt és a jövő tisztelete, más emberek tisztelete. Fittek és befogadók leszünk, újra és újra felfedezzük önmagunkat.

Figyelj a jelekre! Ha a lakásod tele van kacattal, gondod van az elengedéssel! Akkor a gondolataidban is rendet kell tenni, megújítani a magadhoz fűződő viszonyod.

Nem kell mindent megszerezni! Sem külsőleg, sem belsőleg. Nem te fogod birtokolni a felesleges tárgyakat és gondolatokat, hanem ők uralkodnak majd rajtad. Ha nem vigyázol, a világ telepakol szeméttel, felesleges dolgokkal, melyeket aztán nem bírsz feldolgozni. Erről van személyes tapasztalatom! Amikor kicsi lakásba költöztem és megtizedeltem a holmijaim, néhányan nagyon sajnálkozva tekintettek rám. Elszegényedtem, gondolták. Mert ők nem tudnak élni a halomra gyűjtött tárgyi és gondolati szemetük nélkül. Ez alatt én szabad és befogadó lettem. Nem cipelem már a hátamon a felesleges terheim.

Amint bízol önmagadban, tudni fogod, hogyan élj! Amikor uralni akarod az életed, az események mintha nehezítenék a dolgodat. Erről a veréb történetét kell nektek elmesélnem:

Egyszer régen volt egy kis veréb. Imádott repülni magasan az égen, ártatlanul és szabadon. Egy nap repülés közben közvetlen fenyegetést érzett, lenézve egy vadászt látott, aki egyenesen rá célzott. A kis veréb készen állva a menekülésre felfelé nézett, csakhogy még több veszélyt látott, egy sas méregette őt egészen fentről, mint egy darab cukorkát. A kis veréb, nem lévén választása, hogy szabad legyen úgy döntött, hogy elengedi, átadja Istennek az életét, teljes nyugalomban. Ebben a pillanatban egy kígyó mart a vadászba, aki elvétette a lövést eltalálva a sast, így a kis veréb megmenekült és újra szabad volt.

Ha képes vagy az elengedésre és a lemondásra, az életedben bármit elérhetsz! Bízz a pillanatban és az akkor tett cselekedeteidben! Amikor megtanulsz elengedni, megnyílik az út a béke felé.