Néha még mindig meglep az élet. Hajlamos vagyok azt gondolni, én már mindent láttam, nem lephet meg semmi. Ez az elbizakodottság! Van még olyan. Sőt, sajnos lesz is.

Nagyon elfoglalt napokat élek. Hála érte! Van dolgom, célom, életem értelme! Jelenleg éppen egy nagyszerű munka tölti ki a napjaim. Így aztán talán nem vagyok elég óvatos. Kicsúszik a számon valami félre érthető. Persze, ezzel az a bajom, hogy honnan tudjam, némely ember mit is képes félre érteni? Kicsúszik a billentyűzetemből egy fél mondatocska, amiről azt hiszi valaki, hogy…..pedig, dehogy!

Nincs már kedvem magyarázkodni. Sőt, nem is tudom megmagyarázni! Magyarázkodtam, érveltem, egy kicsit megtántorodtam……. Utána meg rájöttem, hogy semmi valós tartalma nem volt az egésznek.

Van saját életem, van saját lelkem, azzal foglalkozom. Itt a blogban meg különösen. Hisz ezért van! De, természetesen, akaratomon kívül sem akarok megbántani senkit. Hozzátartozik az intelligens kommunikációhoz, hogy tekintettel legyünk mások érzékenységére. De vajon ez megvalósítható teljes mértékben? Biztosan nem.

Aki az én életemen csámcsog, annak a sajátja nem elég tartalmas. Erősnek akar látszani, de valójában nem az. Nem akarom etetni azt, akinek én vagyok a tápláléka! Menekülnék előle, a világ végére is. De, nem megy. Bár találna már egy újabb koncot magának! Mert az ilyen játszmák sajátossága, hogy mögötte nincs semmi. Semmi! Csak a tartalmatlan élet, az üres lélek keresgél és gyárt magának vélt sérelmeket.

Túl élem. Nem ez a világ gondja. Ma azonban nagyon elgondolkoztatott ez a súlyos probléma. Akkor, amikor betegségek tizedelnek, anyagiak nyomorítanak, fegyverek ölnek, akkor miért keres valaki magának mesebeli gumicsontot? Nem talál valami értelmes, nemes és emberi feladatot?