Elfogynak körülem a tanácsadóim. Azok az emberek, akik életem során folyamatosan építő kritikákkal láttak el, hogy ne fejjel menjek a falnak. Igaz, jó ideje már annak, hogy nem teszem ezt, nem bukdácsolok, nem hányom falra a borsót és a fejem sem verem össze.
Ebben azért van egy apróság, ami nem örömteli, de ezzel a részével jól elvagyok. Ugyanis, öregszem, a korom miatt fogynak a bölcsek mellőlem. Vannak, olyanok is, akiket magam hagytam el, magányos farkas az alaptermészetem. A kritikus embernek azért lett most jelentősége, mert rájöttem, akik közel állnak hozzám, azok nem minősítenek engem, és én sem őket. Higgyétek el, ez egy nagyon emelkedett állapot! Minden szempontból nyugodt és szeretettel teljes helyzet.

Életünk során vannak időszakok, amikor tanácsért fordulunk a tapasztaltakhoz. Az idősebb rokonokhoz, bizalmas barátokhoz, meg néha szakemberhez. Sokat jelentenek az ilyen bizalmas beszélgetések! Életem végéig élek azokkal a bölcsességekkel, melyekkel a nagymamám látott el. Időtlen és elnyűhetetlen, nem függenek a tanácsai semmilyen kortól, ma is kőbe vésettek. Igazán használható beszélgetéseim voltak még a keresztanyámmal, aki a templomon kívül is betartotta a nekem és Istennek tett ígéretét.
Persze, mint mindenki életében, az enyémben is voltak fogadatlan prókátorok. Olyan rokonok, barátok, munkatársak, akik mindig jobban tudták, mit kellene tennem. Nem vagyok különösebben érzékeny, vagy sértődékeny, nem okoztak ezek nekem nagy lelki fájdalmat. Idővel azonban ráéreztem arra, hogy ők nem jók nekem, ők más utat követnek, nem az enyémet. és elmaradtak. Jelenlegi élethelyzetemmel kapcsolatban kaptam tanácsokat, még akkor, amikor nem is volt olyan nehéz, mint most. Megélve a helyzet hétköznapjait, érdekes megvilágosodás volt, hogy milyen elképzelései vannak annak, aki sosem volt hasonlóban. Milyen torz véleményt fogalmazott meg az őt érintő eseményekről. Én pedig hajlottam elfogadni az igazát, mert akkor még nem jártam abban a cipőben. Mesés az állapot, hogy mehetek a magam feje után, a nélkül, hogy taps, füttyögés, vagy hangos fújolás kísérne. Nem érzem magam színpadon, csupán vagyok a magam kis darabjában.

Erről hallottam egy vicces meghatározást, aminek a mondanivalója mélységesen mély. Első hallásra csak megmosolyogtatott, de később leülepedett a benne rejlő bölcsesség is.
Tudjátok mi az építő kritika? Az egy rózsaszín-lila kombinéba öltöztetett sziszegő kígyó. Egy podcastban hangzott el ez a mondat. Aki kimondta, maga is viccesen adta elő, sugalmazta, hogy tréfának szánja, de benne van az egész lényege! A kritika nem építő és nem visz előre, csak egy hivalkodó szörny az életünkben. Aki ugyanis az én életemen csámcsog, nem a sajátját éli, rajtam élősködik helyette. Hogyan is lehetne építő egy rombolás?