Alkotói applikáció egy Márai idézethez: amikor más szavait nem elfogadom, és nem ismétlem, hanem élethelyzetbe helyezem.
Addig forgatom magamban, míg, ami igaz belőle, az engem tart meg, ami nem igaz rám, azt elengedem. Így a szöveg nem tanít, hanem velem együtt él tovább. Szóval, nem parafrázis!

Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, gondolok arra, hogy ez természetes.
Nem azért, mert rendben van, hanem mert ember vagyok.
Ember, akinek elveszik, amit szeretett.
Akinek elmennek azok, akik fontosak voltak.
Akinek nem marad minden meg.

Nem csodálkozom ezen.
Csak azon, hogy még mindig fáj.

Nem tagadom a fájdalmam.
Nem rejtem el magam elől.
De nem teszem jelmezzé sem.
Nem mutogatom, és nem szégyellem.

A fájdalom nem bukás.
Nem vereség.
Hanem átmenet.

Vannak könnyek, és vannak szavak –
nem azért, hogy könnyebb legyen,
hanem hogy igaz legyen.

És amikor egyedül maradok vele,
nem parancsolok neki hallgatást,
csak azt mondom:
itt vagy, látlak.
És tudom, hogy nem maradsz örökre,
mert ember vagyok –
és az ember tovább él.