Nem lesz emlék, mi magamra hagyna,
marad velem mind, társam majd,
ha már nincs más, csak a múlt,
ami elmúlt, oda van, vége.
Jelenem van, lehet, és teszem,
el nem vesztegetem az időm.
Tévedésem is emlék, lehet szép is attól,
de nem elveszett, meg nem tett.
Minden kincs, mit nem mulasztok,
kimondatlanul nem hagyok.
Kis tettem, apró vágyam,
az én emlékváram.
Gyűjtöttem, mert tettem,
nem vártam, galambra, sültre,
 csodára, vagyonra, hercegre.
Minden nap egy csoda,
minden szó lelkem bora,
mit ittam és ittál, velem voltál.
Ölelj, ha szeretsz, ne várj,
menj, ha lábad vinni vágy,
maradj, ha helyed leled,
csak élni el ne feledj!
Túl sokat vártam, míg magam jártam,
lelkemet bezártam, hogy ne fázzak,
aztán az órám kattant, hogy ébredjek,
menjek és éljek, reméljek, ne féljek,
mert az enyém, ami emlék,
ami a lelkembe ég.