Az egyik legtöbbet rágott csontom a szavak hiánya. Néha kiáltanám, hogy „néma gyereknek anyja sem érti a szavát”. Aztán olvastam valamit és alaposan átértékeltem a magam hitét. Vajon tudok elég jól hallgatni? Csupán hallgatni önmagam és a másik kimondatlan szavait?


Aki önmagával nincs egyensúlyban, annak a szavai sincsenek összhangban a tetteivel. A szó annak eszközévé válik, hogy a saját lelki sérüléseinket elfedjük, vagy megpróbáljuk a másik embert meggyőzni arról, hogy amit cselekszünk valójában nem is igaz.


Nem az emberre figyelünk, hanem csak a szavaira. Sokkal egyszerűbb csak hallgatni, mint figyelni. Figyelni rá teljes odaadással. Pusztán szavakkal meggyőzhetővé válunk, és könnyen megtéveszthetővé is. A testbeszéd és néha a hallgatás sokkal többet megmutat a másikból, mint hinném a szavak hiánya miatt. Nagyon mély érzéseket hallottam ki a másik hallgatásából, és sajnos most éppen az üres szavak is megleptek.


Gyerekkorunkban megtanítanak minket arra, hogyan formáljuk szavakba a gondolatainkat, megtanítanak minket felismerni a szavak és mondatok szépségét, és sokakat megtanítanak arra is, hogy maguk is képessé váljanak gyönyörű kompozíciókat alkotni a szavakból. Tettem ezt én is sok éven át. Csak egy valamire nem tanít meg minket senki sem: arra, hogy a szavak halottak.


Valaha éltek. A szívben születtek meg, és ott tele voltak élettel. Aztán papírra vagy a levegőbe kerültek, és ott meghaltak. A szívbe jutva születnek újjá, és a cselekedeteim tartják életben. A kimondott szavaim önmagukban halottak, ha a cselekedeteim nem keltik életre. Tettek hiányában életet hirdet ott, ahol az életnek nincsen táptalaja.


Családban, barátságban, üzletben, és bármilyen más emberi kapcsolatban is minden egyes szó megkérdőjelezhető, amíg nincs mögötte cselekvés. A saját szavaimra is igaz ez. Ha nem cselekszem, akkor a másoknak és önmagamnak mondott szavaim is értéktelenek. Egy ideig meg tudom győzni őket is és önmagamat is, de a beszéd olyan, mit egy fa: előbb-utóbb kiderül, ha a gyökere halott.


Meg kell tanulnom kevesebbet beszélni és többet mondani. Elhagyom a lerágott csontjaim és inkább a szívemmel figyelek, mint a fülemmel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

envelopephone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram