A bejegyzés születésének oka csupán egy macis kép. A téma maga nem túl fontos a számomra, de mégis van benne néhány hasznos információ. Nagyon tetszenek az emberi lélekkel kapcsolatos irodalmak játékos kifejezései. Mindig elolvasom, ha ilyennel találkozom. Megírni még eddig nem gondoltam. A „panda szindróma” az egyik, de a témája nem áll hozzám közel. A másik a „plüssmaci” kifejezés.

Van „plüssmacim”. Olyan ismerősöm, talán barátom is, akit egy időre elhanyagolok, mint egy gyerekjátékot, csak úgy a polcra teszek. Aztán, amikor szükségem van rá, akkor előveszem és folytatjuk, mintha mi sem történt volna. Ezek nem szoros érzelmi kapcsolatok. Úgy érzem, mindenkinek vannak ilyen kapcsolatai és nincs ebben semmi felróható. Baj lenne, ha nem vagyunk együtt sülve-főve? Nem hiszem. Az emberi kapcsolatok egy része így működik. Nem sértés, vagy bántás ez!

Ha viszont szoros érzelmi kapcsolatról van szó, akkor szerintem ez a viselkedés nagyon nem empatikus. Közeli kapcsolataimban nem játszom ilyen játékot, ennél én sokkal egyértelműbb vagyok. Előfordulhat persze, hogy valaki „plüssmacimnak” gondolja magát és várja, hogy újra elővegyem, de az sosem fog bekövetkezni. Nálam a nem, az valóban nemet jelent. Sosem talán, vagy valamikor!

Biztosan én is vagyok valakiknek „plüssmaci”. Tapasztalatom szerint, sokan működnek így. Ma felhívott egy ilyen ismerős. Érdekes, hogy időnként megjelenik, és úgy kommunikál velem, mintha tegnap is találkoztunk volna. Nem zavar, elviselem, legfeljebb megmosolygom, hisz én nem éreztem magam az ő játékának, vagyis ez csupán illúzió. Nekem ő csak egy ismerős, nem érzem a kötöttséget, nem is zavar, ha elmarad egy időre. Majd keres, ha kell valami segítség tőlem.

Vagyok valaki polcán a kiemelt helyen, mint a kedvenc alvós játék. Gondolja ő. De már rég elhagytam azt a polcot, csak ő hisz benne. Én szóltam! Annyira belemerült a saját játékába, hogy nem vette észre a valóságot.

Meg azt is látom, sokan egész maci-gyűjteményt birtokolnak! Nem is tudom elképzelni sem, milyen érzelmi élet lehet e mögött. Hol egyiket, hol másikat veszi elő, hogy aztán újra polcra tegye. Nekem ez túl felszínes és üres élet. Gyanítom, hogy az a polc már elég üres lehet, sok maci már rég dobbantott onnan. Oda nyúl és már kezében érzi a „plüssmaciját”, aztán csak nézi az üres helyét.

Neked megvannak még a macijaid? Biztosan?