Szürke és álmos reggel. Az ünnepeknek is vannak fárasztó pillanatai, hívott még az ágy. Nem vagyok lustálkodós, de ma jól esett tovább aludni. Aztán, amikor végre felkeltem, maradt rajtam a mélabú, a kedvetlenség.

            Mit csináljak ma? Mi a fontos, és mi ami nem sürgető? Milyen legyen a kávém? Méregerős fekete, vagy hosszú laza, ír, vagy klasszikus barnacukros? Tudjátok? Ezek az életbevágó, sorsdöntő kérdések. Döcögött az egész, csak tapogattam ide, oda. Mit vegyek fel? Maradjon a pizsama! Á, nem lehet, apukámhoz mindenképpen el kell mennem.

            A tükörből egy szomorú idegen nézett rám vissza. A hajam szépen elaludtam, mint aki belenyúlt a kettőhúszba. Aztán csengett a telefon:

            – Jössz már, kislányom? Mit fogok enni? Gyere, segíteni kell, nem tudok egy képet elmenteni! Siess!

            Képzeletben már láttam a bús jövőt, javítgathatom apám laptopján a gubancot, amivel nem biztos, hogy boldogulni fogok. Jaj, szegény fejemnek! Ha már kezemben a telefon, átfutom gyorsan!

            Az első, amin megakadt a szemem, egy flashmob. Szeretnék egyszer részese lenni egy ilyennek! Néztem, figyeltem abban a bevásárlóközpontban a járkálók arcát, hogyan derült mosolyra a tekintetük, kezdtek kapcsolódni, együtt énekelni, rajtam is elolvadt a búskomorság. Fiatal és idősebb nők és férfiak énekeltek együtt, egy dallamot. Egy nő csíkos pulcsiban teljes érzelmi átéléssel tette, később látható két idősebb idegen, akik meg is ölelték egymást örömükben. Semmi színpadias, csupán egyszerű pozitív érzelem. Érzékeltem a számon szétterülő mosolyt, a szemem sarkában görbülő mosolyráncokat, hallgattam a kedvenc zeném és a lelkes szívdobogásom. Egy apróság, szinte semmi, és a mosoly megváltoztatott mindent. Visszamosolyogtam a monitoron látott arcokra, aztán a tükörben magamra, és szép lett a világ.

            Egy barát osztotta meg az eseményt. Gondolom, ő is kedveli ezt a zenét. Nem tudhatja, milyen jót tett nekem. Lehet, valaki másnak is. Legtöbbször elég egy kicsiség és megváltozik minden. Kaptam valakitől egy mosolyt, személytelenül, véletlenül, és ebben kapaszkodva felragyogott a napom.

            Sokkal több szépet kell mutatni magunkból! Szép képeket, dalokat, dallamokat, verseket és mondatokat. Sosem tudhatjuk, kinek adunk egy széles és boldog mosolyt, hogy jobb legyen az élete. Talán egyszer nálunk is lesznek hasonlók, vidám és kedves flashmobok,  nem csak vicsorgó gyűlöletkeltő szónoklatok.

Akkor majd hívjatok, és én is ott leszek!