Szép kertünk, a közös, az élettér,
ami megtart és összefog, egybeér,
keménymag az asztal körül, mindenki örül,
pálinka és bor, víz és süti, kis sós nasi,
meg mi, a húron kik pendülünk, együtt,
körbe ülünk és nevetünk, hallgatunk és beszélünk,
kicsit szürreális, valóságon túli és hihetetlen,
de nekünk semmi sem lehetetlen.
Kezdetben csak mesélünk, majd viccelünk,
hogy noszogat, vagy talán cseszeget?
A párom egzecíroztat? Meddig feszítsem a húrt?
A kis közös múlt, elkezdtem és abbahagytam,
a nem szerzett, örökölt tricepsz, háromfejű izom,
és a szépen világító ősz szálak a szakálladon,
ki akar árnyékban, és ki a napon,
ki csak keveset és ki nagyon,
aztán régi történetek és mesék,
amit az asztalnál mindenki ért,
lassan a délután a végére is ér.
Egy házat nem lehet befejezni, csak abbahagyni,
a közös élet is meg fog maradni,
azok az emlékek, mik összeérnek,
szülinap, évforduló, bármi előforduló
nap és alkalom, adunk önmagunkból,
kicsit osztozunk, egymásra gondolunk,
mert mi jó emberek vagyunk!